Az elnökválasztásra a kassai Flórián utcai börtönben is sor kerül. Az Óváros 18-as számú választási körzetének három választási bizottsági tagja érkezett egy mozgóurnával.
A kassai börtönben nagyobb az érdeklődés az elnökválasztás iránt, mint más választások esetében
„Az elnökválasztás iránt nagyobb az érdeklődés az elítéltek és a rabok részéről, mint más választások esetében. Ennek érthető okai vannak, hiszen a Szlovák Köztársaság elnöke az esetükben nagyobb hatáskörrel rendelkezik”
– mondta a hírügynökségnek Marek Kristan, a Kassai Büntetés-végrehajtási Intézet igazgatója.
A börtönőrök fokozatosan engedik be a börtönben felállított szavazóhelyiségbe az előzetes letartóztatásban lévő és a börtönbüntetésüket töltő, választójoggal rendelkező embereket.
„Minden bebörtönzött személyt tájékoztattak a választójogról, azzal a kitétellel, hogy ennek feltétele a választói igazolvány megléte. Utasították őket, hogy azt a lakóhelyükről küldjék el nekik. Bárki, aki megfelel a feltételeknek, és részt kíván venni az elnökválasztáson, azt mi lehetővé tesszük számára”
– mondta az igazgató.
A elnökválasztás első fordulójában 13 vádlott és 65 elítélt szavazott a börtönben, ami 13,1 százalékos választási részvételt jelent. A körzeti választási bizottság tagjai szerint a két héttel ezelőtti szavazás ott körülbelül 2,5 órán át tartott zökkenőmentesen.
(TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.