A jövő hétvégén rendezik meg az első Vízimalom Fesztivált

gútai vízimalom
Gúta |

A vízimalom környékének tisztítására, rendbetételére szervez önkéntes takarítást holnap reggel 8-tól délután háromig a helloGúta Polgári Társulás, jövő hétvégén, augusztus 10–11-én pedig megrendezik az első Hajómalom Fesztivált. A hagyományteremtő rendezvény célja, hogy még inkább ráirányítsák a figyelmet a festői szépségű térségre, és családi programokkal felpezsdítsék ott az életet.

 

„A malom térségében jó pár évvel ezelőtt régi munkaeszközökből, mezőgazdasági gépekből nyílt szabadtéri kiállítás, ami mára eléggé elhanyagolt állapotba került, benőtte a gaz, a tájékoztató táblák eltűntek – mondta Forró Tibor, a társulás elnöke, az önkormányzat régiófejlesztési és idegenforgalmi bizottságának elnöke. – Ezeket az eszközöket szeretnénk most összeszedni, rendbe tenni, konzerválni, majd méltó helyen kiállítani.” A helloGúta nemrég 3400 euró támogatást nyert a Duna Alap pályázatán, amelyet egy úszó móló megépítésére fordítanak a Kis-Dunán átívelő fahíd – amely 86 méterével Európa leghosszabb fedett fahídja – és a vízimalom közé; a móló csónakkikötőként és teraszként, napozóhelyként is szolgálni fog. Ez az összeg természetesen még nem elég, további pályázati lehetőségeket keresnek a térséget üzemeltető környezetvédelmi társulással közösen. A vízimalomban berendezett malommúzeumot évente mintegy 10 ezer látogató keresi fel, már csak ezért is fontos lenne a térség rendbetétele, turisztikai attraktivitásának növelése.

 

Kapcsolódó cikkünk

A Vízimalom Fesztivált a jövő hétvégi 34. Gútai Vásár és Búcsú idejéhez időzítették. A főszervező megjegyezte, ezekben a napokban nagyon sok ember megfordul a városban, jobban felhívhatják a figyelmet a vízimalomra, és a két esemény erősítheti is egymást. Az esti koncerteket úgy tervezték, hogy kényelmesen át lehessen érni az egyik helyszínről a másikra. Napközben kirakodóvásárral, gyerekprogramokkal, finom ételekkel-italokkal, helikopteres sétarepüléssel várják a látogatókat.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?