„A jelszavak változtak, de a kapzsiság nem”

Bevallom, vegyes érzelmekkel, félelmekkel éltem meg a tizenöt évvel ezelőtti forradalmi napokat, mert az én családom sorsa eddig minden változás után rosszat hozott – állásvesztést, az állampolgárság elvesztését. Volt is egy ilyen szólás nálunk, a családban, hogy még egy változás, és azt már nem éljük túl.

Azért volt bennem lelkesedés is: csodálattal figyeltem, mi történik Prágában, és nagyon örültem, amikor a magyar személyiségek magyarul szólaltak fel a tribünökön. Valahol mégis ott bujkált bennem a félelem, hogy ez meddig tarthat, meddig lesznek a nemzetek testvérek. A munkahelyemen is azonnal tapasztaltam, hogyan tudják az ilyen történelmi forgószelek felkavarni és a felszínre hozni a legrosszabb emberi tulajdonságokat. A főnökünk ellen ugyanis aláírásokat kezdtek gyűjteni, és ez a módszer nekem nagyon nem tetszett.

Szakmai szempontból csupa jót hozott az elmúlt tizenöt év, már nem kaptuk zsákszámra Lenin összegyűjtött műveit, Kádár János és Gustáv Husák beszédeit, nem kellett pártparancsra írói esteket szerveznünk, és letűnt a szovjet barátsági hónapok kora is. Végre olyan könyveket rendelünk meg, amilyeneket akarunk, és – tegyük hozzá – amilyenekre tellik. Mára már az is bebizonyosodott, hogy az olvasók tömegeit nem csábította el az értékes művektől az igénytelen ponyvairodalom. A kezdeti létbizonytalanság után – amikor még az is felmerült, hogy bezárják a könyvtárat – mostanra kiderült, mégis szükség van ránk. S bár anyagi gondjaink most is vannak, még ezeket is könnyebb elviselni, ha tudjuk, hogy legalább a szánkat kinyithatjuk .

Ami a társadalmi változásokat, a politikai élet alakulását illeti, én végeredményben nem csalódtam, mert nem vártam sokat. Ugyanolyan emberek irányítják az országot, mint tizenöt évvel ezelőtt, csak más kabátba bújtak. A jelszavak változtak, de az emberi kapzsiságban és a hataloméhségben nincs változás. Pozícióba is elsősorban olyan emberek kerülnek, akiknek nincsenek gátlásaik. Az ember ilyenkor óhatatlanul azt mondja, hogy nincs új a Nap alatt.

Idő kell ahhoz, hogy minden kitisztuljon, de derűs kíváncsisággal szemlélem ezt a színjátékot. Azt hiszem, optimizmusomat éppen annak a tulajdonságomnak köszönhetően tudtam megőrizni, hogy mindig kívülállóként néztem, ami körülöttem történt. Ilyen szemszögből pedig semmi nem tűnik végérvényesnek. (vm)