A játék helye a tanulásban

Mnetor TT
GALÁNTA |

A Mentor TT, vagyis a felvidéki tehetségsegítő tanács harmincórás tehetséggondozó programsorozatot szervezett a környékbeli alapiskolák tanulóinak, melynek lezárásaként játékos feladatokon vettek részt a gyerekek. A sorozat tavasszal folytatódik.

A tanács a tehetséges diákok felkarolása és mentorálása céljából alakult meg. Szanyi Mária, a Mentor TT alelnöke fontosnak tartotta megemlíteni, hogy amikor Magyarország az Európai Unió soros elnöke volt, a tehetséggondozást mint nemzeti értéket terjesztette az unió elé, így alakult meg az Európai Tehetségsegítő Tanács, amelyhez Szlovákia is csatlakozott, de a magyar iskolák nem nagyon tudnak bekapcsolódni az általuk szervezett programokba. 

Fontos a tehetséggondozás

“Nem is nagyon igyekeznek a magyar iskolákat bekapcsolni ezekbe, már az is nagy dolog, ha magyar nyelven kiadják a tanulmányi versenyek feladatait. Pék László akkoriban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökeként bevonta a szervezetet a Magyar Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsba. Az együttműködés azóta is tart, az SZMPSZ is folytat tehetséggondozást” - utalt a kezdetekre Szanyi Mária. Hozzátette, sajnos az iskolai szakkörök inkább póttanítást végeznek, a tehetséggondozás háttérbe szorul, ezért a Mentor TT igyekszik átvenni ezt a feladatot, vagyis a tananyagon kívül versenyekbe is bevonják a tanulókat. “Nemcsak versenyek vannak, a tehetséggondozásnak sokféle módja van. Sajnos egyre kevesebb a természettudományi tantárgyakra fordítható óra, ezért igyekszünk olyan programokat kínálni, amivel a tehetséges diákokat és a pedagógusokat is fejleszteni lehet. A Mentor TT-nek több tehetségpont tagja van, amelyek az iskolák mellett működnek, és amelyek mentén valami felé specializálódnak az iskolák. A környéken például Szencen vagy Vágsellyén működik nagyon aktívan ilyen tehetségpont. Időközben úgy alakult, hogy a pedagógus szövetség a művészeti ágakat - szavalás, zene, képzőművészet - karolta fel, mi pedig a kognitív tudományokban tehetséges diákokra igyekszünk fókuszálni, tehát azokat a tehetségeket fejlesztjük, akik tudás alapú - kémia, biológia, történelem, helytörténet - ágakban kiemelkedőek, vagyis azokon a területeken, ahol kutatásokat kell végezni és alapvető tudásra kell építeni a tehetségismereteket” - részletezte.

30 órás program

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács többféle témakörben írt ki pályázatot a tehetségsegítők számára. Hanesz Angelika, a kassai Talentum műhely vezetője tehetségtábort szervezett, voltak tehetségnapok és Galántán 30 órás tehetségtanfolyamot szerveztek a környékbeli iskolák számára A tudomány is játék címmel. “A programban legfeljebb 15 tanuló vehet részt, mivel nagyobb csoporttal nehezen lehet fejlesztést végezni. Elsősorban azokat hívtuk meg, akik eddigi programjainkba rendszeresen bekapcsolódtak. Sokszor egymástól, de nagyon sokszor a gyerekek ötleteiből is sokat lehet tanulni, nemcsak a gyerekek, hanem a pedagógusok is új ismeretekkel gazdagodnak a programokon. A 30 órás programot 10 alkalomra szétosztva valósítottuk meg. Alkalmanként a három óra bőségesen elég, két másfél órás blokkban nagyon jól lehet a gyerekekkel dolgozni” - fejtette ki Szanyi Mária. 

Játékos tanulás

A harmincórás őszi programsorozat lezárásaként a Pázmány Péter Alapítvány székházában Galántán vettek részt a gyerekek, ahol a délelőtt során társasjátékokkal játszottak, illetve játékos feladatokat oldottak meg, logikai, nyelvi, térlátást fejlesztő, stratégiai játékokat játszottak. “A játéknak feltétlenül helye van az iskolában. Matematika tanárként láttam, milyen nehéz volt megérteni a gyerekeknek az egyes definíciókat, képleteket. Például a hasáb térfogatának kiszámítását nem volt egyszerű megtanítani. Amikor valaki építkezik és ki kell számolnia, mennyi tégla kell egy fal felépítéséhez, akkor jönnek a gondok. Ezt elméletben negyedikes-ötödikes gyerekekkel szinte nem lehet megértetni, ellenben olyan fantasztikus kockakészletek vannak az iskolákban, hogy ha ezt eljátsszuk, modellezzük, vagy a szöveges feladatokat dramatizáljuk, akkor rendkívül jól ráéreznek a tanulók. Sokszor kifogás a tanítók részéről, hogy kevés az óraszám, nincs idő játékra. Én viszont úgy vélem, mindenképpen érdemes játszani, mert egy óra játékkal életre szóló tudást adhatunk a gyerekeknek, és megtaníthatjuk gondolkodni. Az ember veleszületett tulajdonsága a kíváncsiság, a megismerni akarás. Azt tartom tehetségesnek, aki a megismerni akaráshoz kellő szorgalmat is társít, hogy a célját elérje” - hangsúlyozta Szanyi Mária. Elmondta, a programjaik iránti érdeklődésből úgy látja, határozottan segítenek ezek abban, hogy a pedagógusok másképp viszonyuljanak a tanításhoz. Szerinte egészen más annak a tanítónak a hozzáállása a gyerekekhez, aki részt vesz a Mentor TT programjain. “Azért fontos, hogy a gyerek és a pedagógus együtt vegyen részt ezeken, mert megtanulnak egy közös nyelvet, van kivel később megbeszélni a látottakat-hallottakat, a pedagógusok kapcsolatot is építenek egymás között. A legutóbbi foglalkozáson, amikor László Ildikó, a felsőszeli alapiskola igazgatója vezetésével kémiai kísérleteket végeztek a résztvevők, a kollégák egymást között arról beszélték, mennyire jók voltak a kísérletek, és ötleteket merítettek belőlük. Az iskolákban elindultak olyan kezdeményezések, hogy tudományos napokat szerveznek, és megfigyelhető, hogy vannak kollégák, akik más módszerekkel is dolgoznak, mint korábban. Igaz, hogy nincsenek olyan laboratóriumok és felszerelések, mint például az 1980-as években voltak, de minden osztályban van mosdó, ami körül fizikán hidrosztatikai kísérleteket lehet végezni, vagy egy kémiaórát nagyon jól fel lehet dobni a konyhában összegyűjtött, tálcán bevitt alapanyagokkal” - emelte ki az alelnök. 

A Mentor TT szervezésében januártól újabb versenyekbe kapcsolódhatnak be az alapiskolások, tavasszal a Magyar Természettudományi Társaság által kiírt versenyek kezdődnek, a Kincskeresőkbe és esszéíró pályázatba folyamatosan lehet bekapcsolódni. A harmincórás programsorozat tavasszal szintén folytatódik.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?