A járvány miatt újra patthelyzetbe kerül a helyi kulturális élet

Komárom
Komárom/Gúta |

Országszerte óriási érvágást jelentenek a művelődési életnek a járvány második hulláma miatt életbe léptetett központi óvintézkedések. Egyre több helyen beszélnek már túlélésről.

Halasztott vagy törölt programok, fizetéscsökkentés, bizonytalanság… Ha mással nem, a koronavírus két hulláma biztosan ilyen következményekkel jár a művelődési központok és kultúrházak 2020-as évadában, akik most jobb híján abban reménykednek, hamar lecseng a fertőzéshullám.

Sehogy“

Hogy lehet ilyen körülmények között dolgozni? – hangzik az első kérdésünk Lakatos Róberthez, aki a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója. „Sehogy“ – jön a tömörségében is sokatmondó válasz, majd az intézményvezető elkezdi sorolni a lehetetlen helyzetet eredményező okokat. Elég csak megemlíteni, hogy ősszel több olyan előadást terveztek, amelyeket eleve a tavaszi időszakról csúsztattak el ezekre a hónapokra. Ugyanakkor ismét halasztani kell az összes programot, így például Csányi Sándor vagy Halász Judit estjére is minimálisan tavaszig kell várnia a közönségnek. Az igazgató szerint minden fellépő megérti a kényszerhelyzetet, hiszen ugyanezt élik át ők is. A két járványhullám között egy nagyobb rendezvényt tudtak megvalósítani, ez volt a szeptemberi Kaszás Attila Emlékgála.

Lakatos Róbert megemlítette, a napokban voltak, akik azzal keresték meg őket, hogy hajlandóak valamilyen segítséget nyújtani a komáromi VMK-nak. Ugyancsak számolnak fenntartójuk, a komáromi önkormányzat közbelépésével, ha az eddigieknél is nagyobb gondok ütik fel a fejüket. „Lehetőségként ott vannak az elbocsájtások is, de ezzel nem oldódna meg a helyzet, mert egy jól működő csapatot nem akarok megszüntetni. Jó kulturális szakembereket nem lehet csak úgy valahonnan leakasztani“ – érezteti Lakatos, hogy mennyire ragaszkodik az embereihez, akiket elmondása szerint minden áron szeretne egyben tartani.

Kényszerszünetek

Gútán is rossz a helyzet, ráadásul ott egy önkormányzati határozat értelmében márciustól szeptember végéig szinte egyáltalán nem működhetett a Városi Művelődési Központ. Mire lejárt ez az úgynevezett „embargó“, épp elkapta őket a járvány második hulláma. Mayer János igazgató elmondta, teljes kiestek a kollégái a rendes kerékvágásból, s javarészt csak adminisztratív munkakört betöltő alkalmazottaknak vannak rendszeres feladataik, míg a többiek 80 %-os bérezésen kivárnak. „Nehezen viselik a helyzetet azok a kollégák, akik otthon vannak“ – mondja az igazgató. Jobb híján tervezik a jövő évi fejlesztéseket, valamint pályázatokat írnak az intézmény munkatársai. Szeptemberben még megtartottak néhány gyerekfoglalkozást és a városi könyvtárat is ők működtetik, Rendes üzemmódban több nagyobb szabású gútai rendezvényt ők szerveznek, ilyen például a Gútai Színházi és Kulturális Ősz. A tavaszi programtár több fellépőjével még az első hullám idején szóban megegyeztek, hogy most októbertől elvileg felléphetnek, de a dolgok állása szerint gyakorlatilag az összes terv átcsúszik a tavaszi időszakra. Az önkormányzattal jó a kapcsolatuk, emellett az elbocsájtások réme is elkerülte őket, ugyanakkor egy nyugíjba vonult kollégájuk helyére ezekben a hónapokban nem vettek fel új alkalmazottat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?