A határellenőrzés főleg az ingázók életét nehezíti

Ipolyhidvég

A szlovák-magyar határon bevezetett szúrópróbaszerű ellenőrzés főleg a Magyarországon dolgozó ingázó munkavállalókat érinti – mondta a TASR-nek csütörtökön Lestyánszky Viktor, Ipolyhídvég polgármestere.

Hozzátette, a déli régiókban sokan Magyarországon találtak munkát, gyakorta három műszakban dolgoznak, napi szinten kelnek át a határon. „Persze nincs teljesen lezárva a határ, csak fokozták az ellenőrzést, de biztosan késést okoz a munkába járóknak” – mondta a polgármester.

Azt is megjegyezte, a faluban nem tapasztalták, hogy csökkent volna a migránsok száma, mint az egyes beszámolókban szerepel. „Minden nap 40-en, 50-en bukkannak fel, a napi rekord 120 fő volt” – tette hozzá azzal, hogy szerinte ezen a határon bevezetett ellenőrzés sem változtat. „Ugyanannyian jönnek, mint néhány hete, sőt néha többen” – folytatta a polgármester.

Lestyánszky azt is elmondta, nem voltak konfliktusok a migránsokkal, de továbbra is sok szemetet hagynak maguk után. Ha felbukkannak a faluban, értesíti a rendőröket, azok autóbusszal jönnek értük és elszállítják őket a faluból.

Csütörtök reggeltől Szlovákia szúrópróbaszerű ellenőrzéseket vezetett be Magyarországgal közös határán, az intézkedés október 14-ig érvényes. Az ellenőrzéssel azt akarják elérni, hogy minél kevesebb illegális migráns érkezzen Szlovákiába, akik az országon keresztül más uniós államokba akarnak eljutni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?