A gyermekeken elkövetett erőszak ellen álltak ki a Klapka téren (GALÉRIA és VIDEÓ)

gyer1
Komárom |

Tizenegy komáromi iskola több száz diákja gyűlt össze a Klapka téren, hogy dobszóval hívják fel a figyelmet a gyermekek jogaira. A „Dobolás” (Bubnovačka) elnevezésű esemény a november 20-i Gyermekjogok Világnapjához kötődik.

A hétfő délelőtti időjárás messze volt az ideálistól a Klapka téren. A Komárom szívében összegyűlt több száz diák azonban így is tiszteletet parancsoló látványt nyújtott, amit a dobjaik által keltett zaj nyomatékosított.

Vészjósló számok

Hogy van miért ütni a dobokat, az az elmúlt nyolc év szlovákiai statisztikáiból világosan látszik. A helyi szervezők jóvoltából magyarul és szlovákul is elhangzott, hogy ebben az időszakban 44 gyerek halt meg családon belüli erőszak következtében, ezen felül 799-en szenvedtek maradandó károsodást, és több mint 5000-en kaptak pszichológiai kezeléseket az elszenvedett traumák feldolgozása végett. Összesen 3229 gyermek került állami gondozásba a családtagjaiktól elszenvedett erőszak miatt.

Gyermekjogok Világnapja

Számos támogató

A kezdeményezés mögé számos intézmény és személyiség felsorakozott. A „Dobolás” védnökei Zuzana Čaputová szlovák és Petr Pavel cseh államfők. Fő szervezői a nyitrai Centrum Slniečko, a prágai Centrum Locika, valamint a munkaügyi tárcához tartozó Nemzeti Koordinációs Központ. Az esemény koordinátora, Darina Ježová a diákoknak a helyszínen többek között arról beszélt, hogy az erőszakot nem szabad batagellizálni, s úgy felfogni, mintha az minket nem érintene.

Meglátszik a diákokon

A Klapka téren Tóth Ivett, az Eötvös Utcai Alapiskola igazgatóhelyettese volt az egyik felszólaló. Lapunknak elmondta, a saját és a kollégái tapasztalatai alapján a bántalmazást elszenvedő gyerekek órai teljesítménye gyengül, az emberi kapcsolatok kialakításánál pedig nagyon sokan visszahúzódóvá válnak közülük, s nehezen nyílnak meg.

„Néha nagyon nehéz bizonyos témákat boncolgatni velük, ilyen például irodalomórán egy családi vers elemzése, vagy etika órán, amikor bensőségesebb beszélgetésekre kerül sor. Nagyon kevesen merik közöttük egyáltalán a kommunikációt felvállalni – nemcsak az erről a nehéz és kényes témáról való beszédet, hanem ez általánosságban kihat a beszédkészségükre”

fejtegette. Hozzáfűzte, szinte minden osztályban tapasztalnak ilyen jeleket a gyerekeken. Az is megesik, hogy sokszor csak a véletlennek köszönhetően derül fény a bántalmazásra – még akár olyan családokban is, ahol erre nem is számítana a pedagógusok.

Az a meglátásom, hogy régebben nem nagyon mertek róla beszélni a diákok. Azt gondolom, hogy a gyerekek talán meg is voltak félemlítve – s valószínűleg amikor még nem voltak ilyen lehetőségek a hanguk hallatására, nem tanultak ezekről a jogokról, s nem voltak ilyen rendezvények, akkor még nem mertek úgy megnyilvánulni. Azt gondolták, hogy ez egy olyan családi titok, amit nekik el kell rejteni” – mondta a komáromi pedagógus.

A „házigazda” támogatása

A „Dobolás”-t a komáromi önkormányzat is támogatta. Keszegh Béla polgármester és Ondrej Gajdáč Ondrej alpolgármester a napokban több iskola diákját is fogadják a városházán.

„A találkozók során szó esik majd az önkormányzat működéséről, hogy milyen módon tudnak a diákok is beleszólni a város történéseibe, jogaikat érvényesíteni, mindamellett a közösségnek is segíteni. Az interaktív rendhagyó órán a diákok a soraikból diákpolgármestert is választhatnak és felvázolhatják terveiket, elképzeléseiket azzal kapcsolatban, hogy mit változtatnának meg a városban”

– közölte az önkormányzat. A kezdeményezéshez kapcsolódik, hogy az azt támogató városokban kékre festenek egy-egy emblematikus építményt. Komáromban a Monostori hidat világítják majd meg ilyen színnel november 20-án éjszaka, „amely a hétköznapokban is az összefogás szimbóluma”.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?