A galántai Covid-osztály angyalai

A cikk megjelenése után a közösségi oldalon többen kifejezték hálájukat a kórház dolgozóinak, ők pedig meghatódva köszönték meg az elismerő szavakat munkájukért. Ekkor döntöttem úgy, hogy felkeresek néhányat az intézmény alkalmazottai közül, hogy meséljenek a munkájukról. Alsószeliben találkoztunk Váczi Andreával, a galántai kórház újszülöttosztályának nővérével, Keszler Angelikával, a szülészet és nőgyógyászati osztály nővérasszisztensével és Kollár Adriannával, aki ugyancsak a szülészet és nőgyógyászati osztály segédápolója. Januártól egy csapatot alkotnak a 9. emelet Covid-részlegén. A csapathoz tartoznak még nővérek, asszisztensek és ápolók a pszichiátriai, a sebészeti, illetve a gyermekosztályról is. Az eredetileg más-más osztályokon dolgozók januárban kerültek egy csapatba, amikor a galántai kórház Covid-kórház lett. Elmondásuk szerint egyik napról a másikra egyszer csak a koronavírusos betegek között találták magukat úgy, hogy fogalmuk sem volt, mi vár rájuk.

Düh, majd megbékélés

Keszler Angelika úgy emlékszik vissza az első műszakjára a Covid-osztályon, hogy teljesen kialvatlanul érkezett. „Amikor megtudtam, hogy másnap már a vírusos betegekhez kell mennem, szinte az egész éjszakát ébren töltöttem, az idegességtől és az izgalomtól nem tudtam aludni. Az egyik kolléga hasonló kételyekkel kezdte a reggeli műszakot, de miután erőt vettem magamon és elmondtam, hogy egy új kihívásnak tekintem ezt a munkát, amelynek során sok újat tanulhatok, ő is másképp kezdett viszonyulni ehhez a nem egyszerű helyzethez. Valóban egy hatalmas tanulás az életről az, amiben azóta vagyunk. A legtöbb kollégával itt ismerkedtünk meg, előtte nem is találkoztunk, de egy hajóban evezünk, muszáj egymásnak segítenünk. A két főnővérnek, Eva Halenárovának a gyermekosztályról és Jakoda Rácz Katalinnak a nőgyógyászati osztályról nagyon jó társaságot sikerült összehozni” – mondta el Keszler Angelika. Váczi Andrea eleinte dühös volt amiatt, hogy az újszülöttosztály tíz nővére közül őt választották ki a feladatra.

„Nem tudtam, mi vár rám, féltem a fertőzéstől és nem tetszett, hogy miért éppen nekem kell a Covid-részlegre mennem. Először azt mondták, havonta fog cserélődni a csapat, de az első hónap letelte után nem történt csere. Végül rájöttem, nem is szeretném, ha lecserélnének, annyira jó társaság jött össze és nagyon jól beletanult mindenki a feladatokba” – fogalmazott.

A hölgyek elmondták, az első időszakban rosszul érintette őket, hogy a családtagjaik, barátaik elfordultak tőlük, mert mindenki a fertőzéstől rettegett. Állandóan hajat mostak, fertőtlenítettek, nem találkoztak senkivel. Kollár Adrianna másfél hónapig nem látta a szüleit. „Eltelt jó néhány hét, mire rájöttünk, hogy annyira védve vagyunk, hogy valószínűleg nagyobb veszélynek vagyunk kitéve az élelmiszerboltban, ahol több százan megfordulnak, mint a Covid-osztályon. Időközben a védőoltást is megkaptuk és rendszeresen teszteltetjük magunkat. A kollégák közül többen voltak karanténban az elmúlt időszakban, de mind a családtagjaik miatt, nem azért, mert a kórházban dolgoznak” – fejtette ki a segédápoló. 

Hamar összeszoktak

Váczi Andrea szerint azért van a sok pozitív visszajelzés a betegek részéről, mert több osztály alkalmazottai kerültek össze. „Rendkívül jó az összmunka, mindegy, hogy nővér, asszisztens vagy segédápoló, mindenki segíti a másik munkáját, még a takarítónők is besegítenek. Az is szerencsés dolog, hogy vannak kollégák a pszichiátriáról, mert nemcsak a betegeket, hanem időnként a személyzetet, egymást is támogatni kell. Nélkülük nem tudom, hogyan tudnánk mindezt végigcsinálni. Lelkileg nagyon megterhelő a munka, vannak nagyon nehéz helyzetek. Ők nagyon jól tudják, hogyan rázzanak fel minket ilyenkor” – fogalmazott. A két kolléganője is megerősítette, hogy soha nem éreztették velük, hogy az ő munkájuk kevesebbet érne, mint a nővéreké, vagy akár az orvosoké. „Egymást motiváljuk, a körülményekhez képest mindig jó a kedvünk, vigyázunk rá, hogy ne veszítsük el a humorunkat, ami aztán a betegekre is átragad. Általában veszik a lapot” – tette hozzá Kollár Adrianna. Keszler Angelika családiasnak nevezte a légkört.

„Fontos, hogy erőre kapjanak a betegek, ezért igyekszünk állandóan biztatni őket. Rendkívül elesettek, kiszolgáltatottak, ezért jólesik nekik, ha leülünk melléjük, megfogjuk a kezüket, megérintjük, megsimogatjuk őket. Mivel tilos a látogatás, nagyon vágynak a jó szóra, arra, hogy figyeljünk rájuk, érdeklődjünk nemcsak az állapotukról, hanem a kedvükről, hangulatukról is. Sokan mesélnek a családtagjaikról, fényképeket mutatnak, hogy azzal kicsit könnyebb legyen elviselni a nehéz időszakokat. Többen felkerestek már minket telefonon, vagy a közösségi oldalakon azóta, hogy hazamentek a kórházból, hogy kifejezzék a hálájukat emiatt, ami hatalmas erőt ad ahhoz, hogy újult erővel folytassuk” – fejtette ki. Mindhárman egyetértettek abban, hogy a páciensek félnek, amikor bekerülnek a kórházba, hiszen nem tudják, mire számítsanak, de ahogy elkezdődik a kommunikáció a beteg és az ápolószemélyzet között, máris észrevehető rajtuk a megkönnyebbülés. Rövid idő után a hangjukról azonosítják őket a páciensek, hiszen a védőruha miatt csak a szemüket látni.

Védekezés felsőfokon

A szolgálatba érkező alkalmazottak először az öltözőben levetik az utcai ruhájukat, majd fehér nadrágba és pólóba öltözve az úgynevezett tiszta filter helyiségbe lépnek be. Ott levetik a fehér öltözetet, és előbb egy tökéletesen tiszta, fertőtlenített ruhát vesznek fel, majd arra az egyszer használatos overallt. A lábukra és a fejükre is védőfólia kerül, az arcukra reszpirátor, arra egyszerű orvosi szájmaszk és plexi arcvédő pajzs, sisak, valamint két kesztyű, amelyek közül az egyiket minden páciensnél lecserélnek. A tizenkét órás műszak során fél óra pihenő van, olyankor szoktak enni és inni, de mivel az osztályra semmit sem vihetnek be magukkal, ezért az étkezés idejére le kell vetni az összes védőfelszerelést, majd ha végeztek, ismét teljesen steril ruhába, felszerelésbe öltözni. Mielőtt a használt védőruhát levetik, fertőtlenítővel lepermetezik egymást és az úgynevezett szennyezett filter nevű helyiségben szabadulnak meg a felszereléstől. Elárulták, néha előfordul, hogy akár tíz órán keresztül sem jut idő inni vagy enni, mert állandóan van feladat. Mivel az átöltözés időt vesz igénybe, inkább a munkára fordítják azt. Eleinte tartottak attól, hogy hazavihetik a fertőzést, de a szigorú előírások miatt olyan védelmet kapnak, hogy nincs ok az aggodalomra.

Későn érkező betegek

A három egészségügyi alkalmazott szerint gyakran elmondható, hogy viszonylag későn érkeznek a kórházba a betegek. „Többen mondták, hogy ha tudták volna, hogy ilyen jó kezekben lesznek, már sokkal korábban behozatták volna magukat, de senki sem megy szívesen a kórházba. Pedig fontos lenne, hogy időben szakértő kezek közé kerüljenek, mert így a felépülés is hosszabb. Megfigyelhető, hogy az oxigénhiányos állapot miatt a betegek gyakran agresszíven, durván viselkednek, türelmetlenek, és többen mondták, hogy egyáltalán nem emlékeznek arra, hogy kerültek be a kórházba, mi történt a felvételkor. Erről nem tehetnek, nekünk kell türelmesnek lennünk velük” – mondta Keszler Angelika. Kollár Adrianna szerint elmondhatatlanul jó érzés, amikor a hetekig ápolt betegek végre hazamehetnek. „A mai nap nagyon fárasztó volt, de szerencsére azért, mert több pácienst hazaengedtek. Olyankor mindig sok a munka, mert ágyneműt kell cserélni, fertőtleníteni az ágyat, a bútorokat, lényegében az egész szobát. Az elköszönés bizony gyakran könnyekkel jár, de szerencsére nálunk az örömkönnyekből van több” – fejtette ki. Váczi Andrea hozzátette, a legrosszabb, amikor a velük egyidős pácienseknél látják az állapotromlást.

„Teljesen kiszámíthatatlan ez a betegség. Van, amikor úgy néz ki, már javul a beteg állapota, majd hirtelen rosszabbul lesz. Olyankor az orvosok konzultálnak arról, szükséges-e az intenzív osztályra áthelyezni a pácienst. Nincs annál rosszabb érzés, amikor azt mondogatjuk a betegnek, hogy nyugodjon meg, legyen erős, minden jóra fordul, miközben tudjuk, hogy épp az ellenkezője történik és már nem elég neki az az ellátás, amelyet mi tudunk nyújtani neki. De muszáj mindig biztatni őket, nem szabad feladni. Amikor igazán súlyos a helyzet, akkor nincs időnk arra, hogy szomorkodjunk, hanem tenni kell a dolgunkat. Szerencsére több olyat is tapasztaltunk, amikor nagyon idős, vagy nagyon rossz állapotban lévő páciensünk volt és attól tartottunk, hogy nem fog felépülni, mégis a saját lábán távozott” – fogalmazott. 

Nincs megállás

A kórházban 12 órás műszakokban dolgoznak az alkalmazottak, mindig 6 órakor van a váltás. Mire ők megérkeznek, az előzőknek minden beteget el kell látniuk. Az ellátás abból áll, hogy megmérik a páciensek vérnyomását, véroxigénszintjét, pulzusát, lázát, előkészítik az orvosságokat, a terápiákhoz szükséges eszközöket, állandóan megfigyelésük alatt tartják az oxigénterápiához használt berendezéseket, beadják a gyógyszereket, infúziókat, asszisztálnak a vizitnél, elvégzik az adminisztrációt, kiosztják az ételeket, segítenek az étkezésben, teát főznek a betegeknek, fertőtlenítenek, segítenek az esti és a reggeli toalett elvégzésében, ha szükséges, megmasszírozzák és átöltöztetik a betegeket, hiszen általában sokat izzadnak. Mindezt naponta többször megismétlik. Az osztályon nyolc szoba van, mindegyikben két vagy három ágy, általában 12–14 beteget kell folyamatosan ellátni. Minden műszakban két nővér, egy nővérasszisztens és egy segédápoló végzi a szolgálatot.

Erre születtek

A kolléganők elmondásuk alapján régen nem tapasztalták már, hogy a betegek tisztelik a munkájukat, de mostanában újra ezt érzik. Soha nem gondoltak arra, hogy máshol dolgozzanak, vagy más munkát végezzenek, esetleg külföldre menjenek.

„Korábban egy idősek otthonában dolgoztam. Szokták tőlem kérdezni, mi tetszik nekem ott, és mindig azt válaszoltam, hogy minden. Sokat számít, hogy milyen a kollektíva a munkahelyen. Ha az jó, akkor minden jó, akkor mindent meg lehet oldani”

– tette hozzá Keszler Angelika. Mindhárman hangsúlyozták, a főnővérek mindent megtesznek azért, hogy semmi ne hiányozzon a gyógyításhoz, az eszközökből, gyógyszerekből sosincs hiány és nem telik el úgy nap, hogy ne kérdeznék meg, hogy vannak, mire van szükségük. „Köszönettel tartozunk a többi osztály alkalmazottainak is, mert bármikor bármiben kérhettük a segítségüket, ugyanis a mi osztályunk nyílt meg legutoljára, így a többieknek addigra már volt némi tapasztalatuk. Ha kérdésünk volt, nagyon készségesek voltak mindnyájan” – egészítette ki Váczi Andrea. Arról, hogy mikor számíthatunk arra, hogy jobbra forduljon a járványhelyzet, azt felelték, az oltás lehet az egyik segítség ebben, illetve az, ha az emberek belátják, hogy nem a politikusok érdeke, hogy korlátozásokat hozzanak és azokat betartassák. „Felfoghatatlan, hogy még mindig vannak olyanok, akik nem hisznek a vírus létezésében” – tették hozzá.