A Főügyészség is vizsgálja, történt-e mulasztás a hatóságok részéről a Máriatölgyesen történt gyilkossággal összefüggésben

főügyészség

A Főügyészség is vizsgálatot indított azzal összefüggésben, történt-e mulasztás az állami szervek részéről.

Amint arról korábban beszámoltunk, csütörtökön meggyilkoltak egy 39 éves, kétgyermekes nőt Máriatölgyesen (Dubnica nad Váhom). A feltételezett elkövető 2021 óta zaklatta áldozatát, rendszeresen várta őt a háza előtt és a munkahelyén, és haza akarta kísérni. Hívogatta, SMS-eket és leveleket küldött neki, még a férjével és a családtagjaival is felvette a kapcsolatot.

A zaklatások miatt a 39 éves nő nagyon félt tőle, és büntetőfeljelentést is tett ellene a rendőrségen – emiatt egyszer őrizetbe vették, ám rövid időn belül szabadon engedték. Később bekerült egy pszichiátriai intézetbe, ahol öt hónapig kezelték.

A férfin végül elhatalmasodtak a téveszmés zavarok, és egy bozótvágó késsel a kezében óriási sebeket ejtett a kétgyermekes édesanyán, akire a környékbeliek találtak rá a bokrok között. A nő még életben volt, amikor a mentőket riasztották, kórházba szállítását követően azonban életét vesztette.

A bazini Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) szombat este előzetes letartóztatásba helyezte a gyilkossággal gyanúsított Ján M.-t. A férfi előzetes letartóztatásba helyezése Daniel Lipšic különleges ügyész javaslatára történt. Az indoklás szerint fennállt annak esélye, hogy a férfi elmenekülhet, esetleg folytatja a bűncselekmény elkövetését. Hamran István országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el az ügyben azt illetően, történt-e mulasztás a rendőrség részéről.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?