A forradalom emlékhelyeinek viszontagságai

A Nagysallónál kivívott győzelem a legdöntőbb volt minden eddigiek között – írja Klapka György: Emlékeim című memoárkötetében, de ugyanezt állapítja meg Bayer ezredes 1849. április 20-i hadijelentése is, amely a Közlönyben jelent meg április 26-án. Ebben a hadijelentésben Bayer körülbelül 300 főre becsüli az emberveszteséget. Nagysallóban annak jártunk utána, miként gondozzák és ápolják azt a helyet, hol „sírjaik domborulnak”.

A nagysallói református temetőben ódon sírkövek, eső-szélmardosta feliratok szegélyezik utunkat. A temető szélén egy lánccal körülkerített sírhely található, de a helybéliek szerint mintegy 800 személyt temettek el a közös sírba, a csatában elesett honvédeket. – Sokáig itt csak gazdzsungel burjánzott, az emlékoszlopot sem lehetett látni a gyomtól, s az ide hordott sok szeméttől – mondja a 74 éves Bajkai Gyuláné. Eszti néni úgy emlékszik, hogy a harmincas-negyvenes években iskolásokként gyakran kijártak ide a tanító úrral, virágokat hoztak a hősök sírjára, megemlékeztek róluk, de hogy 1945 után a temetőbeli sírral mi történt, már nem tudja, mert 1947-ben Tolna megyébe telepítették ki a családot. – 1962-ben térhettünk haza, s akkor ez a sír már nagyon elhanyagolt volt. Mi azért mindig kijártunk ide, mindenszentekkor virágokkal borítottuk – teszi hozzá az idős asszony. Az emlékoszlopot Vida János, egy református módos gazda állíttatta 1910-ben saját költségén. Eszti néni úgy tudja, a háború előtt két kisebb honvédsír is volt a közös nyughely mellett, de mára mindkettő eltűnt. – A temetőbeli közös emlékhelyet a Csemadok önerőből újította fel 1989-90-ben, azóta is gondozza – közli Török Ferencné, a Csemadok vezetőségi tagja. – A hagyomány szerint ide a közkatonákat temették, a tisztek a faluban állított 1849-es emlékmű parkjában nyugszanak – mondja Dora Lajos, a Csemadok elnöke, s így folytatja: – Mi egyébként március 15-ét sosem ünnepeljük külön, de a tavaszi hadjárat egyik legfényesebb csatájáról, az április 19-ikiről minden évben megemlékezünk a lévai magyarokkal közösen. A csata után ugyanis sok sebesült honvédet vittek a lévai kórházba, s ezek közül több embert ott temettek el. Eszti néni elvezet bennünket egy másik sírhoz is. A sírdomb mára besüppedt, a kopott sírkő felirata szerint Bazsó József, 48-as nagysallói honvéd pihen itt, aki részt vett a csatában, de tisztes kort megélve, 1901-ben helyezték örök nyugalomra. A faluban álló emlékművet és parkot is példásan rendbe hozták. A gránit obeliszket 1876-ban állíttatta Bars megye közönsége „az elvérzett vitéz honvédek emlékére”. Kísérőinktől megtudom, minden kerek évfordulóra felújítják az emlékmű feliratát, nagyon sok magyarországi vendég és küldöttség is megfordult már az emlékhelyen. Bár a Csemadok feljegyzései szerint először 1967-ben koszorúzott itt a helyi magyarság, az emlékpark és maga az obeliszk zordabb időket is megélt. Bajkai Gyuláné emlékszik még arra, amikor a háború után bedeszkázták és lefestették az emlékművet, így akarták kitörölni a jeles napot nemcsak a történelemből, hanem még az emberek emlékezetéből is. – A rendszerváltás előtt is fordultak elő visszás helyzetek – mondja Dora Lajos. – Megtörtént, hogy az emlékmű mögött pár száz méterre létesített szabadtéri színpadon éppen Lenin elvtársról szónokoltak, netán aratási ünnepélyt tartottak, ami ebben a környezetben elég abszurd. Még korábban egy időre le is volt zárva a park, nem lehetett látogatni – mondja a Csemadok elnöke. Ma viszont szabadon látogatható, s a nagysallóiak példásan rendben tartják. – Minden évben a csata időpontjához közelebb eső vasárnapon emlékezünk meg az 1848–49-es szabadságharcról, valamint a győztes csatáról, idén április 13-án. Hála Istennek, immár Klapka, Damjanich, Vécsey, Görgey s a honvédek emlékéhez méltó módon, s ebben a magyar alapiskola és az önkormányzat is segít – mondják kísérőim. (buchlovics)

KOMÁROM MEGSĺNYLETTE KITARTÁSÁT

Komárom 1848-49-es emlékhelyei közti képzeletbeli sétánk során Mácza Mihály történész kalauzolt bennünket.

„A város legjelentősebb emlékhelye maga a vár, amelyet Klapka György tábornok vezetésével a hős védők csak hat héttel a világosi fegyverletétel után adtak fel. Sőt, akkor is csak bizonyos feltételek mellett: ezek közül talán a legfontosabb az volt, hogy valamennyi várvédő szabad elvonulást kapott. A vár átadásának feltételeit Herkálypusztán írták alá 1849. szeptember 27-én, tényleges átadására pedig 1849 októberének első napjaiban került sor. A hálás utókor már 1896-ban, a millennium évében szobrot emelt Klapka György tiszteletére, és a városháza előtti terén állítatta fel azt. Mi több, a tér is az ő nevét kapta. Az alkotás egyébként Róna József budapesti szobrászművész munkája. A második világháború után sok más magyar vonatkozású emlékművel együtt a szobrot eltávolították, és csak 1965 őszén, Komárom várossá nyilvánításának 700. évfordulója alkalmából állították fel újra. Igaz, akkor még nem kerülhetett vissza eredeti helyére, ideiglenes talapzaton az Anglia parkba került. Hiányzott előle a tábornok és a várvédők vitézségét jelképező oroszlán is. Három és fél évtizednek kellett eltelni ahhoz, hogy az oroszlánnal együtt visszakerülhessen a főtérre. Korabeli leírások alapján pontosan meg tudtuk határozni eredeti helyét: a városháza kapujának tengelyétől 28 méterre állt és áll most is. Miután 1992-93-ban a város utcái visszakapták történelmi nevüket, a városháza előtti teret is visszakereszteltük Klapka-térré. A téren maradva: 2002. december 8-ától az itt található egészségügyi központ oldalán elhelyezett emléktábla hirdeti, hogy 1848. november 6-án az egykori térparancsnokság épületében szállt meg Kossuth Lajos. Az emléktábla Szilva Emőke alkotása. A szabadságharc kapcsán mindenképpen meg kell említenünk Jókai Mór nevét, az ő szobra a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának, az egykori Kultúrpalotának a kertjében található. Az anyagiakat közadakozásból teremtették elő, és 1937. november 28-án avatták fel Berecz Gyula, komáromi művész alkotását. A háború után ez a szobor sem kerülhette el sorsát. A többivel együtt eltávolították, viszont a felvidéki magyar vonatkozású emlékművek közül ezt állították vissza legkorábban, már 1952 őszén. Ugyancsak emléktábla őrzi Egressy Béninek, a második hadtest zenekari karnagyának emlékét, aki az ostromlott Komáromban komponálta névtelen indulóját. Ehhez később Thaly Kálmán írt szöveget, és Klapka-indulóként került a köztudatba. Egressy tábláját a Rákóczi Egyesület állíttatta, leleplezésére 2001. június 22-én került sor. A táblát a Tó utca és a Rákóczi utca sarkán álló épületen helyeztük el, ott állt ugyanis az a ház, ahová Egressyt az ostrom idején elkvártélyozták. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a városháza tornyában naponta kétszer, délelőtt 10 és délután 4 órakor megjelenik egy 48-as huszár figurája, és „elfújja” a Klapka-indulót. A római katolikus temetőben található a vár védelme során elesett honvédek közös emlékműve, amelyet 1887-ben, Mindenszentek napjához állíttatott a város lakossága. Ezt napjainkban a Múzeumbarátok Köre ápolja. Az 1848-49-es szabadságharc nagy dicsőséget hozott ugyan a városnak, de nagy árat kellett fizetnie érte. Az addig virágzó, fejlett kézművesiparral rendelkező, a történelmi Magyarország gabona- és fakereskedelmi központjának számító Komárom szinte teljesen elpusztult. A hosszantartó ostromon kívül ehhez tűzvész, kolerajárvány és az 1849-es jeges árvíz is hozzájárult. A szabadságharc után a bécsi udvar folytatta az erődrendszer kiépítését, az egész város egy nagy garnizonná vált, a monarchia katonai stratégiai bázisa lett. Míg a környező városok iparosodásnak indultak, addig Komárom kisvárossá degradálódott. Az 1848-49-es események emlékét azonban híven ápolja a mai napig.” (v. krasznica)

ROZSNYÓ: EMLÉKMŰ A PINCÉBEN

Rozsnyón szokatlan rendezvénynyel kezdődik a március 15-i ünnepségsorozat. Délelőtt 9 és 12 óra között a Gömöri Ifjúsági Társaság szervezésében rendhagyó, ideiglenes rajzműhely létesül Kossuth Lajos rozsnyói szobra körül. A dél-lakótelepi fűtőházban Szabó Ottó grafikusművész vezetésével a rozsnyói, a szepsi és a pelsőci alap- és középiskolás rajzkörösök a szobrot fogják lerajzolni. Türelmesebb modellt keresve se találhattak volna, hiszen Kossuth Lajos szobra már 1994 óta rendületlenül áll itt, és várja, hogy napfényre kerülhessen. Az 1907-ben leleplezett szobor, amely a főtér (Bányászok tere) északnyugati oldalán állt, sok viszontagságot megért. A teljesség igénye nélkül megpróbáljuk időrendi sorrendbe állítani a történteket.

1907. május 26. – Fia jelenlétében Rozsnyón leleplezik Kossuth Lajos szobrát, Róna József alkotását

1919. júniusa – A szobrot ledöntik

1938 – A bécsi döntés után újra felállítják

1945 – Ismét ledöntik

1956 – A Rozsnyói Bányászati Múzeum raktárába kerül

1967 – A szobrot a múzeum kertjében helyezik el

1985 – Az SZKP JB beleegyezik a szobor restaurálásába, amely a ledöntés során megsérült, s kidolgozzák a múzeum kertjében való elhelyezés megoldását

1993. szeptember 15. – A városi tanácsülésen az Együttélés egyik képviselője javaslatot tesz a szobor újbóli felállítására

1993. november 10. – A helyi szlovák politikai pártok képviselői tanácskozásukon kifejezik tiltakozásukat a november 4-i eredmények miatt. Elutasítják a szobor városban való felállítását

1993. november 19. – A nyolctagú szakmai bizottság ülése. Eredmény: a szobrot történelmi műemléknek nyilvánítják, és marad a múzeum gyűjteményében. Emellett a múzeum bányászati-kohászati részlegének udvarán kell felállítani, nem javasolja a köztéren való elhelyezést

1993. december 20. – A képviselő-testület határozata értelmében a szobrot az alsó múzeumkertben állítják fel. Ezzel a határozattal az Együttélésen kívül minden politikai párt egyetértett, a pártok mégis tiltakozó levelet küldenek az államfőnek

1994. január – első napjaiban ismeretlen tettesek feldöntik a szobrot

1994. január 15. – A szobor a dél-lakótelepi TEKO-R fűtőházába kerül restaurálás végett

1994. május 17. – A polgármester levele a kulturális miniszternek, amelyben kéri beleegyezését a szobor elhelyezésére

1994. június 22. – A Szlovák Kulturális Minisztérium nem egyezett bele a szobor elhelyezésébe a Rozsnyói Bányászati Múzeum területén

1995. március 9. – A képviselő-testület megszünteti azt a határozatát, hogy a szobrot a Rozsnyói Bányászati Múzeumban helyezzék el. Egyben egyetért a szobor átmeneti elhelyezésével a rozsnyói Csemadok területén. Ezt a határozatát másfél hónap múlva megszünteti

2002. szeptember 18. – Az MKP képviselőcsoportja megszólítja a várost a szobor felállítása érdekében

2002. december 16. – A város kéri a megyei önkormányzatot, hogy vegyék napirendre a szobor felállításának ügyét

2003. február 11. – A városhoz levéllel fordultak a helyi magyar párt képviselői, hogy állítsák le a szobor felállításának tárgyalását, amíg nem születik új álláspont a részükről

2003. február 12. – A város kérvényezi a megyei önkormányzatot, hogy iktassa ki napirendi pontjai közül a szobor felállításának ügyét (kovács)