„A fejpénzből a bérekre futja, de a túlélésre már nem”

Garamkissalló. Mint az az oldalon közölt beíratkozási körképünkből is kiderül, a Lévai járás magyar kisiskolái eléggé sanyarú helyzetben vannak. Kérdés, hogy melyikük éli majd túl az úgynevezett hároméves átmeneti időszakot. Az alsó tagozatos iskolák főképp azon térségekben haldokolnak, ahol nagy a munkanélküliség, gyenge az infrastruktúra, növekszik az elvándorlás, elöregedőben vannak a falvak, s mára szinte állandósultak a szociális és etnikai gondok.

Sajnos, mindez Garamkissallóra nézve is érvényes. A Zselíztől alig kőhajításnyira fekvő kis magyar faluban mára a kisiskolát szinte csak roma nemzetiségű gyermekek látogatják. Ha a tanintézmény netán megszűnne, ezeknek a gyerekeknek maradék esélyük sem lenne a műveltségi alapok elsajátítására.

Igaz, most már nem jellemző a rendkívül magas hiányzás – Dulai Ferenc igazgató ugyanis rendszeresen jár a szülőkhöz, hogy küldjék iskolába a gyermekeiket. „Még az is előfordul, hogy önmagam ellen dolgozom. Ugyanis minden egyes tanuló távozásával csökken a létszám. Vannak azonban olyan indokolt esetek, amikor a diák – családi és szociális okokból – már nem tanulhat tovább nálunk. Nemrég egy tanulómat kellett nevelőotthonban elhelyeznünk, szülei ugyanis éppen börtönben ülnek” – mondja keserűen.

Szerinte a jelenlegi fejkvótarendszer igazságtalan a falusi alsó tagozatos iskolákkal szemben. Egyrészt azért, mert csak és kizárólag az anyagi szempontokat veszi figyelembe, másfelől pedig azáltal, hogy a nagyobb iskolákat részesíti előnyben, tehát lényegében újra központosít. „A fejpénzből a bérekre még futja, de a túlélésre már egyáltalán nem – teszi hozzá. – Az önkormányzat sem rendelkezik szabad anyagi eszközökkel, mivel azonban az iskolát meg akarja tartani, ott takarékoskodik, ahol csak tud.”

Az igazgató ekképp vélekedik a diákalapú normatíva rendszeréről: „A különböző sávokba be kellene sorolni az egyes településeket – nem csak az iskolákat és nem csak a fenntartókat, az alapítókat. Minden sávban minden iskolaköteles egyénre bizonyos pénzösszeget volna szükséges megszabni, legtöbbet a kis települések lakóira. Az önkormányzatok az állandó lakhelyre bejelentkezettek száma alapján kapnák meg a fejpénzt; esetleg minden évben más összeget, aszerint, hogy a költségvetés mennyit tud szánni erre az adott évben” – fejti ki Dulai. Az az önkormányzat, amely nem tart fenn iskolát, eldönthetné, meghatározza-e, hogy körzetéből mely iskolába járjanak a tanulók. „Persze, úgy is dönthet, hogy nem határoz meg ilyen helyet teszi hozzá az igazgató. – A választott iskola a tanuló önkormányzatától megkapná azt a költségvetési összeget, amely éppen megilleti. Ez az összeg egyenlő vagy kisebb, mint a lakhelye szerint a tanulóra szánt fejpénz. Az esetleges fennmaradó pénzt a lakhely szerinti önkormányzat az utolsó fillérig köteles lenne az oktatásügyre fordítani, ebből téríthetné például az ingázó tanulók utazási költségeit, a napközi díját, vagy esetleg más önkormányzatokkal együtt iskolabuszt vásárolhatna egy e célra létrehozott alapból, stb. Mindehhez csak a szülő és az önkormányzat szorosabb együttműködésére lenne szükség: a szülő bejelentené, mely iskolába kéri átutalni gyermeke fejpénzét, az önkormányzat viszont tájékoztatná a szülőket az összeg nagyságáról.”

Más a helyzet, ha az önkormányzat működtet helyben iskolát, de a szülő mégis másutt akarja taníttatni a gyerekét. „Ebben az esetben a helyi önkormányzat nem lenne köteles a kiszemelt iskolába átutalni a gyermekre eső fejpénzt, hiszen helyben is megvan az iskolába járás lehetősége. A szabad iskolaválasztás joga sem csorbulna, viszont ha mégis máshová akarják a gyereket adni, azt a szülőnek kellene megfizetnie. A gyerek fejpénze viszont helyben maradna, a helyi iskola jól járna, akárcsak a városi, hiszen oda a szülő fizetné be a fejpénzt, ha már mindenképpen oda akarja íratni a gyermekét” – érvel az igazgató. Természetesen, ha az önkormányzat vagy az iskolatanács úgy dönt, hogy a tanuló magával viheti a fejkvótáját, akkor is csak a felsőbb sávba sorolt iskola rá eső összegét kapná meg a tanuló, a többit a helyi iskola fenntartására és fejlesztésére fordíthatná az állandó lakhely szerinti községháza. „Az alapiskolai tanulmányaikat befejező diákok esetében a fejpénz teljes összegét vinnék magukkal a középiskolákba a gyerekek” – teszi még hozzá Dulai Ferenc. Véleménye szerint a vázolt vagy ahhoz hasonló szabályozás igazságosabb lenne a hátrányosabb helyzetű iskolákkal, településekkel szemben. Részben kompenzálná az éveken át legalább egy órával korábban kelés, későbbi hazajutás hátrányait, arról már nem is beszélve, hogy a kisebb településen élő gyerekek könyvtárlátogatási, művelődési, kulturális lehetőségei is jóval szűkösebbek.