A farsangi dőrék a tavasz eljövetelét ünneplik

A menet egész nap meg sem áll Régebben húshagyó kedden járták a dőrék a falu utcáit, az utóbbi időben ezt az előtte való szombaton teszik. A dőrék csoportja egy menyegzői menetet ábrázol, amelyben a népi hiedelem, a pogány és a keresztény világ, valamint a vásári mutatványosok különböző jelképes figurái szerepelnek.

TEJFALUSI DŐRESÉGEK

A tejfalusiak büszkék rá, hogy – ameddig az emlékezet visszanyúlik – náluk ez a hagyomány megszakítás nélkül folytatódik, amire Khin Antal 1935-ből származó tanulmánya is bizonyítékul szolgál. Nagy József, aki Tejfalu képviselője a somorjai önkormányzatban, és aki szintén a dőrejárás lelkes támogatói közé tartozik, elmondta, régebben, a hetvenes évekig a Csemadok helyi szervezete vállalta a dőrejárás megrendezését. Azóta viszont a Tejfalusi Önkéntes Tűzoltó Testület végzi ezt a feladatot, ami nem könnyű, hiszen több mint negyven ember együttes tevékenységéről van szó. Mindent önkéntes alapon csinálnak a jelmezek rendbetartásától, felújításától kezdve a szerepek szétosztásán át az eredeti cigányzenekar bebiztosításáig, ami manapság nagyon nehéz, hiszen egyre kevesebb van belőlük. Emellett az egész napos járás fizikailag is megerőltető. A dőrék serege reggel kilenckor indul s csak három vagy négy órakor áll meg. Nagy József elmondta, az önkéntes tűzoltók magas színvonalon dolgoznak, szívügyüknek tekintik a dőrejárás hagyományának fenntartását. Kovács Béla, Czvedler Tibor és Seregi Mihály vezetésével már egy hónappal az ünnep előtt nekilátnak a szervezésnek. Volt időszak amikor nagyobb részt tizenévesek öltöztek be, most harminc-negyven éves férfiak járják a falut.

Az önkormányzat a dőrejárás rendszeres támogatójának számít. Domsitz Károly, Somorja polgármestere elmondta, a városi vezetés szívesen segíti az ilyen típusú rendezvények lebonyolítását. „A dőrejárásnak pedig már megvan a maga tradíciója. Támogatjuk erkölcsileg és anyagilag is a magunk szűkös lehetőségeihez mérten. A dőrejárás megjelenik a város krónikájában is, minden évben kilátogatnak oda a somorjaiak is. Tejfalu már jó ideje Somorjához tartozik, s nagyon jól integrálódik, mi is úgy tekintünk rá mint saját városunk részére. Azt nem tudjuk, pontosan mennyien látogatnak ki, de ilyenkor mindig tele van a falu emberekkel, s ezeknek legalább a fele Tejfalu környékéről megy oda.”

A HAGYOMÁNY NEM SZAKAD MEG

Nagy József szerint a dőrejárás nem sokat változott az idők folyamán. „Nem tudom, van-e olyan falu rajtunk kívül, ahol ez a hagyomány még soha nem szakadt meg. Évek óta járják nálunk a dőrék a falu utcáit. Menetük alapját a menyegzői menet képezi, a mennyasszony, a vőlegény, a vőfély és a násznép: tojásszedő, mészárosok, alabárdosok, drótos stb. Őket egy cigányzenekar kíséri végig a falun, amely egyetlen nótát, a Lakodalom van a mi utcánkban címűt muzsikálja több órán keresztül. A dőrék központi alakja a Szimki, ahogy minálunk nevezik, egy púpos, batyus ember, akit a végén megölnek. Régebben volt egy szalmabábu is, amit a falu utcáinak bejárása után elégettünk a tavaszba való átmenet jelképeként. Mostanában sajnos a „szalmagunnyó” elkészítésére nem igen jelentkeznek.” A dőrék menetét, amely összes tagját férfiak személyesítik meg, behívják a házakhoz, és tojással, kolbásszal, szalonnával, üdítővel kínálják. És persze a tipikus fánkkal. A házaknál mulatnak, táncba hívják a ház népét. Ha valamelyik háznál eladósorban lévő lányokra bukkannak, a nagy és a kis medve körbecsavarja őket lánccal, és úgy táncoltatja meg őket. Közben Szimki szalmával teletömött batyujával, lökdösi az embereket. Szokás szerint, ha a farsang ideje alatt nem megy egyetlen lány sem férjhez a faluban, a menetben a meddőség jeleként facsököt húznak maguk után, amit szégyenükre az öreglányok kapujához állítanak. „A dőrejárás az idő múlásával kisebb változásokon ment keresztül. Néhány figura elmaradt, mint például a szamaras vagy a bolondok szánja. Viszont a lényeg megmaradt, a szokás jellege sem változott. A faluban mindig akad olyan, aki tovább viszi a hagyományt, erre nagy gondot fordítunk. Tejfalun a fiúk között természetes volt mindig, hogy dőrének öltöznek. ĺgy ivódik bele a hagyomány a kisebbekbe is, akik folyamatosan jelentkeznek, hogy ők is szerepelni akarnak. Ezért tudjuk minden évben újra megszervezni a dőrejárást.”

VAN UTÁNPÓTLÁS

Az egyik falubeli asszony elmondta, idén elmarad a csökhúzás, ugyanis éppen szombaton lesz egy esküvő. „Én nem itt születtem, csak a férjem tejfalusi, ő miatta jöttem ide már huszonöt éve. Szülőfalumban nem volt ilyen szokás, de nekem nagyon tetszik. Mikor először láttam, nagyon különlegesnek tűnt, mivel a női szerepeket is férfiak alakítják. Régebben, még minden házba beengedték őket, volt két őr, aki a kapuban állt, és csak a násznépet engedte be a házakhoz, illetéktelenek nem kerülhettek be. Bent aztán siskával, füstölttel, itallal, tojással kínálták őket, amit batyuba gyűjtöttek. Ha jó idő van, akkor még most is több helyre beengedik őket, s ilyenkor rengetegen jönnek a környező falukból is kíváncsiskodni.”

Sipos Imre, a dőrék menetének tagja, szoknyában, kendőben és egy ijesztő álarccal járja a házakat persellyel a kezében. „Én már tizenhat éves korom óta minden évben beöltözöm. Most harmincöt éves vagyok. Nagyon örülök neki, hogy még fenn tudjuk tartani ezt a szokást, van utánpótlás, a gyerekek is csinálják. Négyen vagyunk testvérek, s közülünk hárman mindig részt veszünk a dőrejárásban.”

KISMAGYARON IS MEGBOLYDUL AZ ÉLET

Ha jó idő van, a házba is beengedik őket Somogyi Tibor felvétele A Felső-Csallóközhöz tartozik Kismagyar is, ahol húshagyó kedd előtti szombaton szintén útjukra indulnak a dőrék. Itt 1985 óta, a szokás újjáélesztése óta a Csemadok helyi szervezete gondoskodik arról, hogy rendben folytatódjon a hagyomány. Fülöp Ludmilla, a szervezet elnöke szerint nagyon lelkes csapat gyűlt össze, akik farsang végén megtisztítják a jelmezeket, bebiztosítják a szereplőket, a zenekart és dőreként végigjárják a falu házait. „Nálunk a lakodalmas menetben van vőfély, menyasszony, vőlegény, medve, ördög, huszár, különböző állatfigurák, valamint egy kiszebábut is viszünk magunkkal. Közben egy helyi muzsikusokból verbuválódott cigányzenekar kísér bennünket. A dőrék sok humoros dolgot művelnek, tyúkot lopnak, megkergetik a kutyát. Ilyenkor megbolydul az élet, a kíváncsiskodók idejönnek más falukból is. Végül a napot egy mulatság zárja, amelyen elfogyasztjuk az összegyűjtött holmit. Mostanában kicsit nehezebb a szervezés, mert akik tizennyolc éve csinálják, már kissé belefáradtak, s a fiatalokat nehéz belevonni, ám nem lehetetlen.” Németh Erzsébet még emlékszik a régi dőrejárásra, s a szokás felelevenítésében is nagy szerepet játszott. Elmondása szerint a második világháború szakította meg a hagyományt, amit akkor még tikverőnek neveztek. „Régebben máshogy nézett ki ez a tikverés, akkor nem lakodalmas menetet ábrázolt, s csak három-négy felnőtt vett benne részt. Ők járták végig a falu utcáit és gyűjtötték össze az esti mulatságra az adományokat. A mostani inkább karneválos hangulatú.”

Fehér Tibor, polgármester elmondta, az önkormányzat örül annak, hogy minden évben megmozdulnak a falubeli tömegszervezetek. „Ez annak a példája, hogy van öszszetartás az emberek között. Sok szervezet van a községben, mely tulajdonképpen négy faluból áll – Kismagyar, Bélvata, Tonkháza és Illésháza –, melyek közül majdnem mindnek megvan a maga Csemadok-, Tűzoltó és Vöröskeresztes szervezete. A községi hivatal megpróbálja az összes szervezet számára biztosítani a működési feltételeket. Szerencsére tettre kész a falu lakossága, így a folyamatos és hatékony működés biztosítva van. Én Tonkházán lakom, ahová rendszeresen ellátogatnak a dőrék is, hiszen ez Kismagyarral már egybeépült. Bejönnek az udvarokra, megtáncoltatják szórakoztatják a háziakat. Rendbontás sohasem történt. Csak pozitív dolgokat mondhatok ezzel kapcsolatban, s dicséret illeti a szervezőket.”