A Dunán a császárvárosba

Pozsony. Az osztrák Central Danube Region Marketing társaság Pozsony és Bécs városvezetésével karöltve 2006 júniusában indította el a két főváros között közlekedő Twin City Liner katamaránt (kéttörzsű hajó).

Pozsony. Az osztrák Central Danube Region Marketing társaság Pozsony és Bécs városvezetésével karöltve 2006 júniusában indította el a két főváros között közlekedő Twin City Liner katamaránt (kéttörzsű hajó).

Az elmúlt közel három év során 190 ezer utast szállítottak, és a sikert látva júniustól egy másik hajót is menetrendbe állítanak, ezáltal sűrűbb lesz a dunai hajóforgalom. A 60 km/órás sebességgel suhanó katamarán a pozsonyi Új híd tövéből a Bécs szívében lévő Schwedenplatzig 75 perc alatt teszi meg az utat, igaz, már az indulás előtt 30 perccel el kell foglalni a helyet. Az idei menetrend szerint a főszezon március 29-től november 2-ig tart. A két katamaránnak köszönhetően május végétől szeptember végéig naponta öt járat indul Bécsbe, illetőleg onnan Pozsonyba. A jegy ára 16 és 28 euró között mozog, és a szervezők a két főváros diákjainak közös akciói mellett azt is vállalták, hogy május végéig a 16 év alattiak ingyen hajózhatnak (felnőtt kíséretében). (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?