A bodrogközi zsidóság múltjáról és jelenéről

Az úrbéri feljegyzésekben, a vagyonösszeírásokban legkorábban az 1790-es években tesznek említést róluk. Szórványosan érkezhettek, valószínűleg egyszerre csak egy-egy család költözött ide, és főleg a kereskedelmi központok környékén – Királyhelmecen, Nagykaposon, Sátoraljaújhelyen vagy Ungváron – telepedtek le. Hozzánk általában askenázi zsidók érkeztek, Galíciából. Hogy hol élt nagyobb számú zsidó közösség, azt abból is megtudhatjuk, hol voltak abban az időben zsinagógák. A Bodrogközben az első imaházak az 1850-es, 1860-as években jelentek meg.

Hol épültek ezek?

Királyhelmecen, Perbenyikben, Szentesen, Bolyban és még sok más településen.

Miért pont ezekben a községekben telepedtek le?

Ennek szociális és gazdasági okai is voltak. A zsidók nagyon sokáig nem vásárolhatták meg, csak bérelhették a földeket. Sok foglalkozástól el voltak tiltva. Ez akarva-akaratlanul, olyan megvetett foglakozások gyakorlására kényszerítette őket, mint az uzsorásság vagy a pénzkölcsönzés. Amikor a 19. század második felében a közigazgatás átszerveződött, a tapasztalataikat jól tudták hasznosítani a pénzügyi életben.

Mely foglalkozásokat nem gyakorolhatták zsidók?

Például nem tölthettek be tisztségeket a közhivatalokban. Az Eötvös-féle törvényekig a zsidóság nem volt egyenjogú a magyar lakossággal. A türelmi rendelet ugyan 1791-ben a különböző vallások számára kimondta az egyenjogúságot, de a zsidóság számára akkor is voltak bizonyos korlátozások. A zsidók egy idő után igyekeztek asszimilálódni. Ez főleg a nyelvhasználatban és a külsőségekben nyilvánult meg. A 19. század első felében a zsidóság még az öltözködésében is nagyon különbözött a többiektől, a század második felében viszont már nem lehetett első ránézésre megállapítani valakiről, hogy ehhez a népcsoporthoz tartozik. A két központban – Nagykaposon és Királyhelmecen – a különböző járulékos szolgáltatásokban, a banki szférában vagy az egészségügyben fontos szerepet töltöttek be. A fogorvosi és orvosi rendelők szinte kizárólag zsidó tulajdonban voltak, a nyomdaiparban és az újságírás terén is jeleskedtek. Királyhelmec főutcája egyébként tipikusan zsidó építkezési jegyeket mutat. A boltok, amelyek egyben lakóházak is voltak, egymáshoz nagyon közel helyezkednek el. A régi posta épülete, vagy az egyetemmel szembeni egykori vaskereskedés és sok más épület volt zsidó tulajdonban. Királyhelmecen saját fürdőjük és hitképző iskolájuk is volt.

Mekkora zsidó közösség élt a vidékünkön?

A 20. század első felében Királyhelmecnek minden ötödik lakója zsidó volt. Akadtak olyan községek, amelyekben a számarányuk meghaladta a 25 százalékot. Leleszen, Szomotoron, Perbenyikben és Nagykaposon éltek a legnagyobb lélekszámú közösségek.

Volt valaha a Bodrogközben ellenségeskedés a zsidó és a keresztény lakosok között?

Abban a 150-170 évben, amíg itt éltek köztünk, soha semmilyen atrocitás nem érte őket. Hamar beilleszkedtek, magyarul nagyon gyorsan megtanultak, és magukat magyarnak vallották. A bodrogközi zsidók többsége nem volt vagyonos. Hatalmas vagyonnal rendelkező mágnások nem éltek itt. Csak iparosok, fuvarosok vagy orvosok. Én is emlékszem pl. Fridmann bácsira. Pirospozsgás ember volt, ha felült a kocsijára, feltette a sapkáját, és a pipáját a szájába vette, tősgyökeres magyar parasztembernek nézett ki. Annak, hogy az itteni emberek toleránsabbak voltak a zsidókkal, rendkívül egyszerű oka volt. Ezek az emberek közösségben éltek, ismerték egymást és egymásra voltak utalva.

Keveredett a zsidóság az itteni lakossággal?

A törvényeik szerint az számít zsidónak, aki zsidó anyától született. Ezért e téren általában megmaradt a szegregáció. Bár valamiféle keveredés tapasztalható volt. Főleg a harmincas években, amikor már érezhetően közeledett a baj.

Hogyan reagáltak az itt élő keresztények a zsidótörvények életbe lépésére?

1944 márciusáig az itteni zsidóság viszonylagos nyugalomban élt. Áldozatokról nem tudunk, és munkaszolgálatra se sok embert hurcoltak el. A fordulat akkor következett be, amikor március 19-én a németek megszállták az országot. Először összeírták a zsidókat, majd megkezdődött a gettósítás. Hozzánk legközelebb Újhelyen és Ungváron volt gettó. Aztán következtek a deportálások. A királyhelmeci zsidóságot a zsinagógában és annak udvarán gyűjtötték össze, és három nap elteltével elszállították őket. Édesanyám, aki a szomszédos házban lakott, megrázó dolgokat mesélt erről. Azt is be kell vallani, hogy nálunk nem a német katonaság, hanem a magyar hatóság, a csendőrség hajtotta végre a deportálásokat. Sokszor hansúlyozzák, hogy senki nem tudta akkor, hová vitték ezeket az embereket. Ez nem igaz. Édesanyám is azt mondta, amikor a kerítésen keresztül beszélgettek a zsidó ismerőseivel, kiderült, ők mindannyian pontosan tudták, mi vár rájuk. A lakosság is tudott a haláltáborokról, ezt nem lehetett eltitkolni.

Nem próbálták az itt élők bújtatni a zsidókat, vagy valamilyen más formában segíteni őket?

Erre valószínűleg nem volt lehetőségük. Ezek a települések túl kicsik voltak, túl nyitott volt az élet, itt mindenki ismert mindenkit. Egy nagyobb városban el lehet bújni, de egy kis faluban? Egyébként idő sem volt ilyesmire, a deportálások nagyon gyorsan, szinte napok alatt lezajlottak. A környező országokban általában mindenütt a vidéki zsidóság pusztult el, a nagyvárosokban több esély volt a túlélésre.

Hány embert hurcoltak el?

Az áldozatok pontos számát nem ismerjük. Körülbelül 900-1000 embert deportáltak. Az azonban biztos, hogy az ittenieket szinte kivétel nélkül Auschwitzba vitték. Miután a szovjetek felszabadították a tábort, az életben maradottak nem mindegyike jött viszsza. Innen kb. 100-200 ember került haza. Rengeteg dolgot mesélt el nekem Schvarcz Anci néni, aki megjárta Auschwitzot, és aki még ma is él New Yorban. Hozzátartozóit a táborban pusztították el. Ő maga beszélt nekem az ottani borzalmakról. Hogy Mengele doktor hogyan küldte a szüleit balra, a halálba, őt pedig jobbra, az életbe. Hogyan tartották őket fogva, hogyan kínozták az embereket az SS-katonák, hogyan takaríttatták a gázkamrákat az áldozatok hozzátartozóival.

Ha 100-200 ember hazakerült, hogyan lehetséges, hogy jelenleg jóformán nem élnek zsidók a városban?

Azok közül, akik a háború után még visszajöttek, sokan a hatvanas években elhagyták az országot.

Milyen nyomai maradtak az itteni zsidóságnak?

A királyhelmeci főutca őrzi az emléküket. Zsinagóga már csak kettő van a környéken, a perbenyiki és a helyi. A temetőik közül kettő nagyon jó állapotban van. A királyhelmecit és a perbenyikit is szépen rendbe tették. A többi faluban a sírok elgazosodtak, sokan még a létezésükről sem tudnak. Ami pedig a legszomorúbb, hogy se Királyhelmecen, sem a környéken nincs egyetlenegy emléktábla vagy emlékhely sem, amely az egykor itt élő zsidókra emlékeztetné a lakosságot.

A királyhelmeci zsinagógát nem lehetne tatarozni?

Ez nem olyan egyszerű, mert a zsinagóga a pozsonyi zsidó hitközösség tulajdonában van. Információim szerint ők eladnák, de a várossal hivatalosan még nem tárgyaltak. Királyhelmecnek jelenleg nincs arra pénze, hogy saját erőből újítsa fel, pedig az épület statikailag jó állapotban van. Kisvárdai mintára itt koncerttermet és galériát alakíthatnánk ki. A bejárati rész pedig kegyeleti hely maradhatna, hogy ha valaki ide látogat, imádkozhasson, gyertyát gyújthasson az elhurcoltak emlékére. Persze ehhez szándékra és legfőképpen pénzre lenne szükség. Arra, hogy valaha itt újra lesz zsidó hitközösség, nagyon kevés esélyt látok. Az előírások szerint ennek megalakításához legalább tíz zsidó férfi kellene. Királyhelmecen ma már nem él ennyi.