7-10 eurót kértek a hívőktől Kassán

szent erzsébet-dóm

A templomban egy olyan felhívást tettek közzé, amelyen az összeget „megfelelő adománynak” nevezték.

Augusztus folyamán a kassai Szent Erzsébet-plébánia az irodájuk ajtajára kifüggesztett egy hirdetményt, amelyen egy ajánlott adományösszegről írtak. A felhívás szerint az embereknek 7-10 eurót kellene adományozniuk a szentmiséken. A Facebookon a hívők nem spóroltak a kritikával, és megosztották a felháborodásukat.

Micsoda arrogancia és arcátlanság” – írta egyikük. „Ideje lenne adót fizetniük” – tette hozzá egy másik hozzászóló. A plébánia minderre csak egy hónap múltán reagált, közben inkább leszedték az ajtóról a szóban forgó hirdetményt. A szóvivő elmondta, hogy csak önkéntes adományozásról írtak: „Az ajtóra kifüggesztett ajánlott adomány csak tájékoztató jellegű volt, és a hívek félreértéseinek elkerülése érdekében a hirdetést törölték” – tette hozzá.

(refresher)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?