4288 eurót fog keresni Rimaszombat Kotlebával cimboráló polgármestere

Jozef Šimko
Rimaszombat |

4288 eurós fizetésre számíthat harmadik választási ciklusában Jozef Šimko, Rimaszombat újraválasztott polgármestere.

Erről az új testület döntött az alakuló ülésen.

A hatályos törvények szerint Śimkónak 3063 eurós fizetés járna, amit Jozef Tóth képviselő javaslatára emeltek meg 40 százalékkal.

Tóth szerint az emelés objektív, amit Šimko eredményei indokolnak.

Šimko korábban a Kotlebával való jó viszonya miatt került be a hírekbe, ill. azzal, hogy nem engedélyezte a városban a Post Bellum totalitárius rendszerek elleni kiállítását.

Kapcsolódó cikkünk

„Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki élt polgári jogával, és az urnákhoz járult. Folytatni fogom városunk fejlesztését, foglalkozni fogok a problémáinkkal, és együtt fogok működni a városi képviselő-testület minden képviselőjével - politikai meztől függetlenül. Bízom benne, hogy mindenki megérti, hogy a választások előtt folytatott békaegérharcnak nincs értelme, és hogy a városunk fejlesztéséért kell küzdenünk”

– hangsúlyozta Šimko a TASR-nek.

A polgármester mellett 20 újonnan megválasztott városi képviselő is letette az esküjét. Egy képviselő betegség miatt nem vett részt az ülésen, így ő a következő alkalommal teszi le az esküt.

A városi képviselő-testület korábbi 19 tagja közül a legutóbbi választásokon 17-en indultak. Közülük tízet választottak meg, így a rimaszombati képviselő-testületnek 11 új tagja van. Mind a 21 új képviselő valamelyik politikai párt vagy koalíció támogatásával jelöltette magát, vagyis egyetlen független jelölt sincs közöttük. 

Az SaS-OĽaNO koalíciónak és a Smer-SD-nek is 4-4 képviselője van a testületben. A Most-Híd három mandátumot szerzett, ahogy az MKP és a KDH is. Az SNS-nek két képviselője van, és egy-egy mandátumhoz jutott a KSS, a Modern Szlovákia Párt, a Progresszív Szlovákia, az SDKÚ-DS és a Nemzeti Koalíció is. (TASR, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?