28 milliós veszteség a közleke

Kassa. 28 millió korona veszteséggel zárta a 2007-es évet a Kassai Közlekedési Vállalat, mely áprilisban tartotta rendes évi közgyűlését. A 2000 óta veszteséges cég vezetősége szerint ez az eredmény egymillióval jobb a vártnál, ráadásul a gazdálkodást az emelkedő üzemanyagárak is nagyban befolyásolták.

Új autóbuszok vásárlására a város idén 100 millió koronát szánVeronika Janušková felvételeKassa. 28 millió korona veszteséggel zárta a 2007-es évet a Kassai Közlekedési Vállalat, mely áprilisban tartotta rendes évi közgyűlését. A 2000 óta veszteséges cég vezetősége szerint ez az eredmény egymillióval jobb a vártnál, ráadásul a gazdálkodást az emelkedő üzemanyagárak is nagyban befolyásolták. Az idei évet az előzetes becslések szerint 26 milliós deficittel zárják, az euróra való átállás pedig mintegy ötmilliós terhelést fog jelenteni.

Tavaly 400, idén 418 millió koronával támogatta a város a közlekedési vállalat működését, és újabb százmilliót szán az új autóbuszok vásárlására. A géppark frissítése mellett a villamossínekre is ráfér már a felújítás, ebbe évente 50 milliót akarnak invesztálni.

Az elképzelések között szerepel a járatok sűrűbbé tétele és a nyár folyamán egyes útvonalak megváltoztatása is, melynek következtében az utasok egy része több átszállással számolhat a jövőben.

A városi tömegközlekedésben jelenleg 539 sofőr dolgozik, ám optimális az lenne, ha még hússzal többen lennének. A sofőrök azonban keveslik fizetésüket, 15 százalékos béremelést követeltek, és céljuk elérése érdekében március közepén sztrájkkészültségbe léptek. Eddig azonban csak ötszázalékos béremelést értek el, ez viszont nemcsak a jármű?vezetőkre, hanem a vállalat többi munkására, például a karbantartókra és szerelőkre is vonatkozott. A közeljövőben további egyszázalékos emelés várható. A vállalat dolgozóinak átlagfizetése 21 386 korona. A sofőrhiány abban is megmutatkozik, hogy tavaly 100 ezer túlórát mutattak ki összesen.

A menetjegyek árában idén nem várható változás, ám a vállalat szeretné elérni, hogy egyre többen használják ki az úgynevezett elektromos pénztárca kínálta előnyöket. Ez a kártya tetszés szerinti összegre tölthető fel, és így a vonaljegy is olcsóbb, mint a papírra nyomtatott buszjegyek. Hátránya mindössze annyi, hogy a jegy?érvényesítő készüléknek a kártyát felszálláskor és leszálláskor is le kell olvasnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?