2,7 millió euróból fejlesztenek Komáromban

Egyelőre elhárult a csődveszély Komáromban
Komárom |

A komáromi képviselő-testület legutóbbi, 32. ülésén módosították a városi költségvetést és bővítették a tőkejellegű kiadások sorát. Az oktatásügy fejlesztésére és az energiahatékonyságra esik a legnagyobb hangsúly.

A beterjesztett indoklás szerint a zárszámadást követően „pénzeszközök szabadultak fel“, ezért az önkormányzat bővítheti a tervezett fejlesztések sorát. A tőkejellegű kiadásoknál az újak mellett főleg olyan tételek találhatóak, amelyeket 2021-ben készített elő az önkormányzat, vagy egyszerűen elkezdte azokat, ám a járványhelyzet és egyéb adminisztrációs problémák miatt nem jutottak el a befejezésig.

A módosítási javaslatot Keszegh Béla (független) polgármester terjesztette be. Kiemelte, az oktatásügy adja ki a legnagyobb összesített tételt, amelyre egymillió eurónál is többet szán az önkormányzat. A Hajós utcai óvodában az épület balesetveszélyes állapotának felszámolása önmagában félmillió eurót igényel, hosszabb távon pedig a renováció további szakaszait pályázati forrásokból finanszíroznák. Némileg hasonlóan sürgős beavatkozást igényel a Megyercs utcai óvoda épülete is, amelynek a teteje van rossz állapotban. A javítás itt 19 ezer eurót kóstál. Két magyar tanítási nyelvű alapiskola is komolyabb, egyenként 250 ezres összegre számíthat. A Jókai Mór Alapiskolában többek között a világítást, az áramhálózatot, a központi fűtést és a csaptelepeket kell felújítani, míg a Munka Utcai Alapiskolán a belső medencére, a nyílászárókra, valamint ugyancsak a világításra vár ugyanez. „Jól látható, mindegyik fejlesztésnél az a fő cél, hogy minél többet sportoljanak a gyerekek, másrészt pedig az energián tudjanak spórolni“ – hangsúlyozta Keszegh.

A 2 millió 700 ezer 855 eurónyi összeget kitevő fejlesztések egyik másik jelentősebb csoportját a városi közvilágításon elvégzendő ráncfelvarrás jelenti összesen több mint 109 ezer euróért. Ezzel az energiaköltségeket szeretné jelentősebben karcsúsítani az önkormányzat. Területileg a Singellő városrész kapja a legnagyobb csomagot több mint 60 ezer eurós értékben.

A jelenlevő képviselők nagyobb vita nélkül megszavazták a fejlesztési listát. A bonyoldalmakra utalva Keszegh elmondta, a beterjesztés előtt frissítették az árajánlatokat az instabil piaci környezet miatt, illetve igyekeztek elindítani egyes közbeszerzéseket, hogy nyáron például az iskolákban meg tudják valósítani a fejlesztéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?