25 év után ismét bíróság tárgyalja a brutális szlovák maffiagyilkosságot

ladislav badó

Egy 25 évvel ezelőtti maffiagyilkosságot elevenítettek fel az eperjesi bíróságon.

Arról az esetről van szó, amely miatt Ladislav Badó letöltendő börtönbüntetését tölti, ám azt állítja, semmi köze sincs az 1997-es ügyhöz.

Badó a kassai alvilági leszámolások során két gyilkosságban és gyilkossági kísérletben is részt vett, amelyekért 23 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

A vádlott perújrafelvételt kért, most pedig alibit szolgáltatott számára egy másik tanú, aki állítólag közevetve megtudta, ki vett részt Peter Klešč meggyilkolásában.

Megtudtam, hogy Kromka Alojz, Szatmáry és Sisák Kassára mentek, és megölték ifjabb Holubot. Ezzel párhuzamosan Kleščet is meggyilkolták. Horváth Sándor segített nekik

– mondta a tanú, Balogh Zsolt.

A tanú által említett Horváth Sándor megváltoztatta vallomását, ezért a további meghallgatásokat novemberre halasztották.

Badót 2011-ben ítélték el Ján Kromka és Peter Klešč 1997-es meggyilkolása, és más bűncselekmények miatt.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?