2022 végére épülhet meg a helembai Ipoly-híd

Ipoly

A tervezettnél drágább lesz a Helembát és a magyarországi Ipolydamásdot összekötő Ipoly-híd megépítése. A magyar fél a közbeszerzési pályázat kiírását készíti elő, és az adatok aktualizálását követően kiderült, hogy Nyitra megyének további 55 ezer eurót kell elkülönítenie az építkezésre.

Az eredeti szerződés szerint a híd megépítése 3,1 millió euróba került volna, a költségeket a magyar fél és Nyitra megye fele-fele arányban állja. A költségek az infláció miatt emelkedtek meg, két év elteltével aktualizálni kellett az adatokat, és ez azt jelenti, hogy a szlovákiai oldalon többe kerül majd a hídhoz vezető út megépítése. „Brüsszel a magyar felet jelölte ki a fő kivitelezőnek, mi nem tehetünk mást, mint hogy várunk, bár így emelkednek a költségek” - jelentette ki Milan Belica, Nyitra megye elnöke.

A híd megépítését 2009 óta tervezik, az első, nem hivatalos terminus szerint már 2010-ben el kellett volna kezdeni a munkát, de több probléma is felmerült

Miloslav Hatala megyei képviselő szerint ez a projekt olyan, mint egy „végtelen történet”.

„Már 11 éve foglalkozunk ezzel a híddal, de optimista vagyok és remélem, hogy a közbeszerzés lezárása után megkezdődik az építkezés. Meg kell érteni, hogy ez egy nagy, határon átnyúló projekt, és egy bizonyos ideig eltart a folyamat” - jelentette ki Farkas Iván, megyei képviselő.

Csenger Tibor megyei alelnök megerősítette, hogy a munkát rögtön a közbeszerzés lezárása után meg kell kezdeni. „Nagy nemzetközi versenypályázatról van szó, így azzal kell számolni, hogy körülbelül fél évig eltart. Utána következhet az építkezés, amit 2022 végéig kellene befejezni. 2023 elején kellene átadni a hidat” - tette hozzá Csenger.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?