20 éves a komáromi Náruč otthon (GALÉRIA)

Náruč
Komárom |

Csaknem „túl szép” lett az idő a Náruč két évtizedét ünneplő eseményre, ám az otthon lakói és a vendégek végül nagyobb gondok nélkül vészelték át a tikkasztó hőséget az intézmény udvarán.

Az ünnepséget Adriana Lengyelová, a Náruč igazgatója nyitotta meg. Elmondta, kezdetben és most is az volt a céljuk, hogy segítsenek azoknak, akik magukon nem tudnak, és nehéz élethelyzetbe kerültek. Az elmúlt évekkel kapcsolatban utalt arra is, hogy a Covid-járvány idején az otthon maga is segítségre szorult, ám végül sikerült átvészelniük ezt a nehéz időszakot. Az elmúlt 20 évben 1500-nél is több kliensük volt, illetve 2000 fölötti családdal voltak kapcsolatban. Hosszan sorolta, mennyi infrastrukturális és szervezeti fejlesztést hajtottak végre a két évtized során – többek között korszerű tornateremmel is rendelkeznek.

„Rendkívüli módon örvendek, hogy önök közül sokaknak itt van az igazi otthonuk, ahogyan annak is örülök, hogy noha nem vagyunk egymás rokonai, mégis egy családot alkotunk”

zárta beszédét az igazgató. Ezt követően megajándékozták azt a három alkalmazottukat, akik az első napok, vagyis már 20 év óta az otthonban dolgoznak.

Galéria

Magyarul és a bentlakók részéről Sztrecskó Rudolf köszöntötte a jelenlevőket. Az otthon alkalmazottait dicsérve hangsúlyozta, az övéké az egyik legszebb hivatás, mivel a nehéz helyzetbe került embertársaikról gondoskodnak. Az ünnepi műsort különféle zenekarok és a lakók, valamint három komáromi alapiskola diákjainak fellépése zárta.

A Náruč 2003 tavaszán jött létre. Kezdetben csak egy épületben működtek, majd további néggyel bővültek. 2018 óta 185 személy ellátására van kapacitásuk: 92-nek az idősotthonban, 18-nak a szociális, 75-nek pedig a specializált részlegen. A bentlakókról 110 alkalmazott gondoskodik.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?