Megszólalt a pozsonyi gázolás egyik szemtanúja

f

Egy újságírást tanuló diák számolt be a tragikus baleset részleteiről.


 

A pöstyéni Tomáš ötödéves egyetemista, újságírást tanul Pozsonyban. A pluska.sk-nak elmondta, hogy a baleset idején épp a Zoch utcai megállóban tartózkodott.

„Leszálltam a buszról és az információs táblához mentem, hogy megnézzem, mikor jönnek a következő járatok. Röviddel, körülbelül 5-10 másodperccel ezután fülsüketítő puffanást hallottam. Megfordultam, és egy autót láttam, ami hatalmas sebességgel hajtott azok közé az emberek közé, akik egy pillanattal azelőtt velem szálltak ki a buszból” – mondta a fiatal.

Galéria

Az autó körülbelül 1,5 méteres távolságban repült el mellettem. A kerekei szikráztak. Egy közeli parkban tűnt el. Szörnyű volt a látvány, ahogy az emberek teste szó szerint a levegőbe repült” – tette hozzá.

A diák azzal folytatta, hogy azonnal hívta a 112-es segélyhívót, a mentőszolgálatok pedig 5 perc múlva ott voltak. Tomášnak ezután még a telefonban meg kellett mondania, hány hallott és sebesült van. „Többen sokkot kaptak, mások segíteni próbáltak a sérülteknek. A testeket nem mozdítottuk el, csak az állapotukat ellenőriztük. Szörnyű volt, mikor egy lábat láttam, ami valószínűleg az ütközés következtében szakadt le” – közölte a fiatal.

Tomáš állítása szerint az áldozatok között idős emberek is voltak, nem csak diákok, ahogy később említették. „A sofőrt nem láttam, a baleset áldozataival foglalkoztunk. Ezután megérkeztek a mentőszolgálatok, és folytatták a sérültek mentését” – fűzte hozzá azzal, hogy csak hajszál híján úszta meg a balesetet.

Galéria

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?