Régió

Érsekújvár – Kutyáját akarta megmenteni, halálra gázolták a 44 éves nőt

Érsekújvár | A kétgyermekes anyuka életét vesztette a balesetben.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. március 4. 15:33

baleset
Kép: noviny.sk

A kölyök kutyájukat akarta megmenteni az a 44 éves nő, aki végül halálos baleset áldozata lett. Az éppen arra haladó sofőrnek esélye sem volt elkerülni a balesetet.

A szerencsétlenül járt hölgy szerda reggel a pékség előtt szerette volna megkötni a kutyát.

„A pékség előtt várakoztam, amikor megérkezett a hölgy. A kutyát az oszlophoz kötötte, de az egy zacskót kezdett el ráncigálni, melyet a hölgy messzire eldobott” – mondta az eset egyik szemtanúja.

A kölyök kutya az úton lévő zacskó után futott, a hölgy pedig rögtön utána szaladt.

Másodpercek töredéke alatt történt meg a szörnyűség. Azonnal hívtam a 112-t és megnéztem, hogy életben van-e még a hölgy” – mondta elérzékenyülve.

A kutya megmentése során szó szerint az arra közlekedő Peugeot elé ugrott. A 65 éves sofőr nem láthatta a hölgyet, akit halálra gázolt” – mondta Viktória Borloková, a a nyitrai rendőrség szóvivője. „A sofőr alkoholtesztje negatív lett” – tette hozzá.

Az Érsekújvárban történt tragikus baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

(bl, noviny.sk)

Galéria
Kép: noviny.sk-1
Kép: noviny.sk-2
Kép: noviny.sk-3
Kép: noviny.sk-4
+1
Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Az idei népszámlálás során két kérdésnél is megadhattuk a nemzetiségi identitásunkat. (A szerző felvétele)

Min múlik a kettős identitás?

Eduard Heger

Nem lépünk át a piros fázisba, de mégis enyhülnek a járványellenes intézkedések

Dunaszerdahely

Elkezdődött az adaptációs időszak

AstraZeneca

Az EU nem tart igényt az AstraZeneca és Johnson & Johnson 300 millió extra adag vakcinájára

film

Misszió volt számára ez a film

Jakub Kulhánek
Frissítve

Prága kiutasított diplomatáinak visszatérését követeli Moszkvába

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.