Egy 18 éves, felelőtlen sofőr okozott súlyos balesetet Lutillán (Lutila), Garamszentkereszt mellett, az utat le kellett zárni, mindkét sofőr megsérült.
Egy 18 éves, felelőtlen sofőr okozott súlyos balesetet Lutillán (Lutila), Garamszentkereszt mellett, az utat le kellett zárni, mindkét sofőr megsérült.
A fiatal sofőr nem tudta bevenni a kanyart, megcsúszott autójával, elrántotta a kormányt, és belerohant a szembejövő kocsiba, amit egy 54 éves férfi vezetett.
Mindkét sofőrt mentővel szállították kórházba, sérüléseik nem életveszélyesek.
Egyikük sem fogyasztott alkoholt a balesetet megelőzően.
A keletkezett anyagi kár 6000 euró.
A részleteket még vizsgálja a rendőrség.
(Forrás: Noviny.sk)
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.