Háromszoros kassai győzelem a 18. Csengő Énekszó országos fesztiválon

Érsekújvár
Érsekújvár |

Ötszáznál is több ifjú kórista éneke töltötte be június 8-án és 9-én a császári-királyi lovarda hatalmas csarnokát, amely a 18. Csengő Énekszó rendezvénynek, a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok fesztiváljának méltó otthont adott.

Az idei fesztivált a Visual Team élő adásának köszönhetően bárki figyelemmel kísérhette otthonról is. A résztvevők felidézték a Csengő Énekszó egykori alapítóinak a névsorát is: Schleicher László, Szíjjártó Jenő, Ág Tibor, Viczay Pál, Janda Iván, Moyzes Imre, Tóth Sándor, Dunajszky Géza, Hritz Júlia, Duka Zólyomi Emese és Kazán József.

Nehéz dolguk volt a kórusoknak

A Csemadok Országos Tanácsa, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya és helyi alapszervezete lelkes szervezőcsapatnak bizonyult.


Gördülékenyen zajlottak az egyes kategóriákban a kórusok fellépései, valamennyi kategóriát a zsűri és a kórusvezetők szakmai tanácskozása követte a lovarda emeleti helyiségeiben. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere vállalta a fesztivál fővédnöki szerepét, akit a zeneértő közönség jeles előadóművészként, tenoristaként is jól ismer. Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kétéves járványhelyzet után nagyon nehéz feladatuk volt a kórusoknak, mert nem gyakorolhattak és nem léphettek fel. „Olyan jó volt bejönni ide, hallani a próbáló kórusokat, látni a csillogó szemeket, és végre találkozni a szakemberekkel, kórusvezetőkkel, zsűritagokkal. Nem tudjuk nekik eléggé megköszönni a rengeteg munkát, amellyel ezt a mozgalmat éltetik és a kóruséneklést, a karéneklést nem csak felkarolják, hanem irányítják is. Égető szükség van a közös éneklésre, mert feloldja a feszültséget, mert közösségé kovácsol” – hangsúlyozta Bárdos Gyula.


A Csemadok országos elnöke megkülönböztetett tisztelettel üdvözölte a közönség soraiban ülő Kazán Józsefet, a szlovákiai magyar kórusmozgalom egyik alapítóját.

Kétnapos, gazdag seregszemle

A megnyitót követően az első kategória, délután a harmadik és a negyedik kategória kórusainak seregszemléje következett, este a komáromi Concordia Vegyeskar hangversenyére várták a közönséget. Másnap a második kategória kórusainak seregszemléjét tartották, melyet meglepetésként az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola Kicsinyek Kórusa nyitott meg műsorával, Pethes Emese pedagógus vezényletével. Kedves családi találkozásnak is tanúi lehettünk, amikor a Buzitai Kicsinyek kórusának egyetlen jelenlévő fiú tagja Pollag Gellért Mihály találkozott a közönség soraiban ülő dédnagymamájával, Écsi Erzsébettel. A nyugalmazott, régió szerte elismert pedagógus Vágsellyéről érkezett a fesztiválra, hogy gyönyörködjön a műsorban.


„Öt unokám és tizenkét csodálatos dédunokám van, örömmel töltött el, hogy láthattam Misit és jelen lehettem a lelkes buzitai kórus első fesztiváli fellépésének!” – mondta Écsi Erzsébet, aki túl a nyolcvanadik életévén vette a fáradtságot, és Érsekújvárba utazott. Az első nap végén a komáromi Concordia Vegyeskar, másnap a magyarországi Musica Nostra Kórus lépett fel, felejthetetlen élménnyel ajándékozva meg a kóruszene kedvelőit.

A fesztivál lelkes szervezői

A gálán részt vett Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára, a rendezvényt megtisztelte jelenlétével Decsi Katalin, az oktatási minisztérium nemzetiségi fejlesztési osztályának a vezetője. Novák Mónika, az Érsekújvári Városi Hivatal kulturális főosztályának vezetője, aki két napon át vállalta a rendezvény konferálását, köszönetet mondott Neszméri Tündének, a Csemadok ifjúságért felelős elnökségi tagjának, Sztruhár Izreal Diánának, a Csemadok országos elnökségi tagjának és a területi választmány elnökének, valamint Szalay Szilviának, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága elnökének és Danczi Józsefnek, a Csemadok helyi elnökének a szervezésért, továbbá Kazán Józsefnek és Stirber Lajosnak, a Csengő Énekszó állandó segítőinek. „Olyan élmény- és örömforrást varázsoltatok ide, amelyre a járványhelyzet után nagy szükség van. Köszönet, hogy a szabadidőtökben gyakoroltok, köszönet a pedagógusoknak, a kórusvezetőknek, a szüleiteknek” – mondta Sztruhár Izrael Diána, majd a színpadra szólította a szakmai zsűri tagjait, akiknek emléklappal és ajándékkal köszönték meg a kórusoknak nyújtott értékes szakmai segítséget. Az értékelő bizottság elnöke Hartyányi Judit magyarországi tanár és karnagy volt, a szakmai tanácsadást, illetve értékelést Stubendek István énektanár, karvezető, Hraschek Katalin magyarországi énektanár és karvezető, valamint Józsa Mónika karnagy, ének-zenetanár és Mindszenty Zsuzsánna, magyarországi karnagy, zenetanár vállalták. A gálán bemutatkoztak az egyes kategóriákban szereplő kórusok, olyan dalokat választottak a műsorukból, amelyeket a zsűri javasolt.

Rendhagyó fesztivál

Az idei fesztivál rendhagyó volt, mert a zsűri csak azoknak a kórusoknak adott minősítést, akik kérték, 18 kórusból 7-nek. Hartyányi Judit értékelésében elmondta, nagyon szép napokat éltek meg. „Csodás, hogy 2022-ben ismét találkozhattunk, megölelhettük egymást, a fesztiválon való részvétel felszabadította a bennünk lévő szorongást. A jó szándékú tanácsokból válogassák ki a kórusok, mi az, amit megvalósítanak. Már a gálán is láttunk olyan szerepléseket, melyek során megfogadták a tanácsainkat, észrevételeinket” – tette hozzá Hartyányi Judit. Aranysávos besorolást kapott a kassai Márai Sándor Magyar Tannyelvű Gimnázium és Alapiskola Leánykara, Ifjúsági Vegyeskara és a Csengettyű Gyermekkórus, az utóbbi a zsűri dicséretével. A kórus vezetői: Ferencei Andrea és Kekeňák Szilvia tanárnők, akik már több mint 20 éve vezetik az iskola kórusait. Ugyancsak aranysávos minősítést kapott a zsűri dicséretével a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola gyermekkara a zsűri dicséretével, a kórus alapító karnagya Orsovics Yvette, állandó korrepetitora Lucia Kolenčíková a művészeti alapiskola pedagógusa. Aranysávos lett a komáromi Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana Nagyok Kórusa. Az énekkar alapítója Stubendek István, 2012-től az énekkart Orsovics Yvette vezeti. Zongorán Fekete Éva, fuvolán Bathó Lilla játszott. Kiválóan szerepelt és ezüstsávos besorolást kapott a Zselízi Franz Schubert Művészeti Alapiskola kórusa, amelynek karnagya Horváth Diana. Szalay Szilvia a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának elnöke a zárszóban elmondta, ötven éve jött létre a Csengő Énekszó. Vannak állandó visszajáró kórusai a seregszemlének, a komáromi Jókai Mór Alapiskola kórusa egyetlen fesztiválról sem hiányzott, mai vezetői nagy elődjeiktől vették át a kórust, ilyen a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola Gyermekkara, és örülnek annak, hogy van, aki átvette a stafétát. (A szerk. megj.: a galántai kórus új karnagya Sárkány Anikó). Újoncnak számított a Buzitai Kicsinyek kórusa, akiket Velkey Mária vezényelt.

„Három éve még a szenciek voltak újoncok, akik mára érett csapattá váltak. Kalapom emelem a kassaiak kitartása előtt. Klein Ottokár azt kérte, legyen minden évben Csengő Énekszó fesztivál, mi pedig azt kértük, legyen kórusa a Czuczor Gergely Alapiskolának. Nem tudunk évente Csengő Énekszót szervezni, de van egy köztes rendezvény a kezdő énekkarok seregszemléje, a Vox Juventutis” – mondta Szalay Szilvia. Záró összkari énekkel fejezték be a seregszemlét, pergő ritmusú, tarka-vidám népdalcsokorral és citerakísérettel, végezetül a kórustagok és a közönség elénekelték a magyar himnuszt. "Három év múlva ismét találkozunk!" -- búcsúztak egymástól a családias hangulatú fesztivál résztvevői és vendégei.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?