17 éves menekülőre lőttek a rendőrök

Luboka |

<p>Fegyverhasználat lett egy autós üldözés vége csütörtök este a szenici járásbeli Lubokán (Hlboké).&nbsp;</p>

 

A rendőrök ellenőrizni akartak egy Skoda Favoritot, a sofőr azonban megállás helyett gázt adott. Lakott területen 80 km/h-s sebességgel haladt, az út két széle között szlalomozva, hogy a járőrkocsi ne tudja megelőzni. Ennek során több szembejövő autót is veszélybe sodort. Az út szélén közlekedő gyalogosoknak is el kellett ugrani az ámokfutó elől.  A rendőrök felszólították a sofőrt, hogy álljon meg, ellenkező esetben fegyverhasználatra kerül sor. Mivel nem állt meg, előbb figyelmeztető lövéseket adtak le, majd célzottakat. Az autó egy mezei úton az árokba csúszott, és nem tudta folytatni az útját. A legénység ekkor bezárkózott. A rendőröknek ki kellett törni az ablakot, és kényszerítő eszközök segítségével állították elő a bent tartózkodókat. Az autót egy 17 éves fiú vezette, akinek nem volt jogosítványa. Rajta kívül egy 14 éves lány, és egy 34 éves férfi ült az autóban. Az esetet a rendőrség egyelőre közlekedési szabálysértésként vizsgálja. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?