160 éves Kulcsod református temploma

Kulcsod. A kulcsodi református templom felszentelésének 160. évfordulóján meghitt hangulatú hálaadó istentiszteleten emlékeztek meg az eseményről a gyülekezet tagjai. Süll Tamás helyi lelkész Salamon király templomszentelési imájával kezdte az igehirdetést, majd az egyháztagok a templom történetét elevenítették fel.

Kulcsod. A kulcsodi református templom felszentelésének 160. évfordulóján meghitt hangulatú hálaadó istentiszteleten emlékeztek meg az eseményről a gyülekezet tagjai. Süll Tamás helyi lelkész Salamon király templomszentelési imájával kezdte az igehirdetést, majd az egyháztagok a templom történetét elevenítették fel. Felidézték, hogy a 19. század negyvenes éveiben épült, 1847 novemberében felszentelt templomot folyamatosan erejüket meghaladó áldozatok árán igyekeztek megőrizni, karbantartani, felújítani a hívek.

Az úrvacsora szereztetési igéjét Szabó András nagymegyeri esperes-plébános mondta el. A megemlékezésen részt vett a falu neves szülötte, a komáromi gimnázium nyugalmazott történelemtanára, Gáspár Tibor is, akit az istentiszteleten a gyülekezet tiszteletbeli presbiterré választott. A tanár úr a templomhoz fűződő gyermekkori emlékeit elevenítette fel, elmondta, milyen mély, személyes kapcsolat volt egykor a falubeliek és Isten háza között. Csáky Pál, az MKP elnöke az ünnepséget a „megmaradás és a jövőbe tekintés aktusának” nevezte, s beszédében egyebek között arra tért ki, a hitben való megmaradás, az elődök áldozatai révén elért eredmények megtartása mennyire fontos közösségeink szempontjából. Az istentisztelet után a csallóközi kistelepülés lakosai a faluházban folytatták a megemlékezést, ahol megtekinthették a templom múltját felidéző történeti értékű fotókat és dokumentumokat. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?