1,2 millió a civileknek

Zselíz. Tizennégy, a városban működő szervezetet támogatott idén az önkormányzat. Tavaly vezették be azt a rendszert, mely lehetővé teszi a civil szervezetek átlátható, ellenőrizhető támogatását, ez évben 1,2 millió korona állt rendelkezésre erre a célra.

Zselíz. Tizennégy, a városban működő szervezetet támogatott idén az önkormányzat. Tavaly vezették be azt a rendszert, mely lehetővé teszi a civil szervezetek átlátható, ellenőrizhető támogatását, ez évben 1,2 millió korona állt rendelkezésre erre a célra. A feltételek között szerepelt, hogy az igénylőknek az összeg tíz százalékát saját forrásból kell biztosítaniuk. 2007 október végéig lehetett a pályázatokat benyújtani a városi hivatalba, sok tervezet érkezett, végül 36 találtatott támogatásra érdemesnek.

Pavel Polka alpolgármester elmondta, nehéz helyzetben volt a hattagú bizottság, hiszen jóval nagyobb összegre volt igény, mint amennyi rendelkezésre állt. A pályázók összesen több mint 2,4 millió koronát igényeltek, tehát a költségvetésből elkülönített öszszeg dupláját. A bizottság tulajdonképpen csak olyan kérvényeknek nem tett eleget, melyekre a városi költségvetés tőke jellegű befektetési részéből különíthet el majd pénzt. Ilyenek voltak például az óvodák igénylései. Igyekeztek azt is figyelembe venni, tavaly melyik szervezet mennyi támogatást kapott. Fontos szempont volt a közhasznúság, hogy az egyes elképzelésék a város érdekeit szolgálják. A legnagyobb összeget, 286 100 koronát a Zselízi Városi Sportklub polgári társulás kapta fő tevékenységének biztosítására, a kölyök-, diák-, ifjúsági és felnőtt focicsapatok működtetésére. A legkisebb összeget, 400 koronát pedig Martin Dulai kapta, a Strongman elnevezésű projektjére. A legtöbb pályázatot a zselízi katolikus egyházközség nyújtotta be, ők hét különböző célra kértek és kaptak pénzt, 35 ezer koronát, ezek között imanap és a Szent Jakab-napok, valamint havi találkozók és teológiai továbbképzések megrendezése, a Szent Jakab templom propagálása, a hangosítás modernizálása, vallásos könyvek megvásárlása szerepel. A zselízi református hitközség 25 ezer koronát kapott a templom épületének felújítására. A Tiszta Forrás Alap, mely a nemzetközileg is elismert Kincső néptáncegyüttest is fenntartja, öt pályázatára kapott összesen 133 ezer koronát, ezek között fesztiválok, alkalmi programok és nyári táborok megrendezése szerepel. A Zselízi hangok – Želiezovské hlasy polgári társulás, amely mellett a legendás, tavaly 25 éves jubileumát ünneplő Franz Schubert Vegyeskar működik, 176 ezer korona támogatásban részesült, ez négy projekt dotálását jelenti. Az alternatív kultúrát képviselő Blue Art 139 ezer koronát kapott két kérvényre, az egyik a nyolcadik évfolyamába lépő Keep it cool multikulturális fesztivál megrendezése, a másik projekt neve Színház Zselízen. Nagyon aktív a Szódó városrészben működő polgári társulás is, nekik hat elképzelésük nyerte el a dotációs bizottság tetszését, 76 ezer koronát kaptak. A kulturális, egyházi és sportegyesületek mellett az oktatási és a szociális területen tevékenykedők is részesültek a támogatásból, valamint a Zselízi Kinológiai Klub is. 2007-ben a tartalékalapból egymillió koronát különítettek el erre a célra, akkor több körben kilenc szervezet 16 pályázata kapott 812 652 koronát. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?