Kultúra

Prehisztorikus harapás

Sokan szeretjük az óriás szörnyes (Godzilla) és őslényes történeteket (Jurassic Park). Az emberiség fantáziáját mindig megmozgatták ezek a lények, gondoljunk csak azokra az őseinkre, akik tengerre szálltak, és utazásaik során olyan fantasztikus lényekkel találkoztak, amelyeket egyes tengerészeti térképekre is rárajzoltak. Ma már tudjuk, hogy ezek a mitikus lények nem léteznek, vagy éppen tudományos magyarázatot kaptunk egyik-másik kreatúrára, például a narválokra, melyeket régen valamiféle vízi unikornisoknak néztek.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. november 29. 18:00

Ezek a prehisztorikus szörnyek azért lehettek, lehetnek vonzóak számunkra, mert mindazt az őserőt, vadságot képviselik, amelyet mi emberek sosem birtokolhattunk. Felmerülhet a kérdés: mi történne akkor, ha a bolygónk egyik rejtett sarkából előkerülne egy olyan lény, amelyről már azt hittük (akárcsak a bojtúszós halakról), hogy réges-rég kipusztult? Ezzel a felvetéssel játszik el Steve Alten regénye, a Meg – Az őscápa.

A regény eredetileg 1997-ben jelent meg, a szerző pedig még az autóját is eladta, hogy kiadhassa. Aztán bejött a számítása: előbb a Disney, majd a Miramax vásárolta meg a megfilmesítés jogait, igaz, a film csak idén került a mozikba Jason Statham főszereplésével. (A DVD- és Blu-ray-kiadványok ezekben a hetekben váltak elérhetővé.) A műfaj magyar rajongói talán emlékeznek, hogy a kötet 1998-ban már megjelent Meg: A jurassic cápa címmel, ám idén a regény új fordítást kapott, az angol átdolgozott kiadást felhasználva.

Történetünk elején egy Tyran­nos­aurus rex indul vadászatra, ám ahogy a növényevők a vízbe menekülnek, és a Rex követi őket, beleragad az iszapba, nem tud szabadulni. Vergődésére felfigyel egy másik, nagyobb ragadozó, amely aztán hatalmas állkapcsai közé szorítja és felzabálja a Rexet. Ez a vízi szörnyeteg pedig nem más, mint a Carcharocles Megalodon. Természetesen ez a valóságban nem történhetett volna meg, mivel az őscápa jelenlegi tudásunk szerint időszámításunk előtt mintegy 23 millió évvel ezelőtt jelent meg, vagyis megközelítőleg 33 millió évvel a dinoszauruszok kipusztulása után, aztán 2,6 millió évvel ezelőtt el is tűnt a világ tengereiből, feltételezhetően a vizek jelentős lehűlése miatt. De most fikcióról beszélünk, tekintsünk hát el ettől a pontatlanságtól.

 

A prológust követően megismerkedünk történetünk főszereplőjével, Jonas Taylorral, a haditengerészet egykori mélytengeri búvárjával, aki paleontológus professzorként előadást tart az óriáscápáról. Mint kiderül, a múltban többször is lemerült a Marianna-árokba, és egyszer megpillantotta az egyik őscápát. Ijedtében olyan sebességgel emelte fel a tengeralattjáróját a mélyből, hogy két tudóstársa a dekompresszió következtében meghalt. Taylort természetesen őrültnek nézték, ő mégis elkezdte kutatni ezeket az ősi cápákat. Az előadásából megtudhatjuk, hogy a Marianna-árok mélyén vannak olyan kürtők, amelyek akár 30 fokosra is megemelhetik a víz hőmérsékletét, illetve, hogy olyan áramlatok találhatóak a mélyben, amelyek egy kvázi zárt ökoszisztémát hozhattak létre. A valóságban is így van ez, és az árok mélyén különböző kagylókat, rákokat, halakat és csőférgeket is bizonyítottan találtak már a kutatók. Jonas elmélete pedig az, hogy a múltban a lehűlés miatt az őscápák a mélybe kényszerültek, majd alkalmazkodtak a környezetükhöz, így maradhattak fenn.

Az előadást követően Taylort felkeresi egy régi ismerősének lánya, Terry Tanaka, aki arra kéri, hogy utazzon el az apjához, aki a Marianna-árokban végez kutatásokat, és vizsgálja ki, miért hibásodnak meg a mélybe küldött szondák. Taylor felülemelkedve a félelmén lemerül a mélybe, ahol bebizonyosodik, hogy amit valamikor látott, nagyon is valóságos, sőt... Steve Alten regénye az egyik oldalon a Meg ténykedését követi, ez pedig érdekes betekintést nyújt a lény természetébe, míg a másik oldalon az emberek igyekeznek megoldani a problémát, nem mellesleg a személyes drámájukat is. A regény fináléja a zsánertől elvárhatóan kellően izgalmas és csavaros.

Végezetül: remélem, hogy a Car­taphilius Kiadó a későbbiek során (még ha lassacskán is), azért kiadja a történet további folytatásait is – ezekből jelenleg hét is elérhető angol nyelven. Steve Alten stílusa igen gördülékeny, és jól adagolja a feszültséget. A kötet tudományossága többé-kevésbé jól működik, még akkor is, ha vannak benne hibák, mindenesetre a történetet jól viszi előre. Akcióból pedig nincs hiány, és ezeket a szerző szépen, szemléletesen írja le, könnyedén követhető formában. A kötet mindenképpen szórakoztató, és kellően véres ahhoz, hogy megborzongassa az olvasóját, így tehát annyit mondok, hogy érdemes „ráharapni” és elmerülni a regény lapjaira vetett történet mélységeiben.

N. Juhász Tamás

Steve Alten: Meg – Az őscápa, Cartaphilius Kiadó, 2018, 318 oldal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A munkaerőhiány a béreken is meglátszik

Újra emelkedik a kőolaj ára

Zöld utat kaptak az unión kívülről érkező munkavállalók

Több helyen havazásra figyelmeztet az SHMÚ

Frissítve

MAFFIAGYILKOSSÁGOK: Életfogytiglant kapott Roháč

Kulka János kilépett a csendből

Legfrissebb galériák
Olvasta már?