ISMERJE MEG HÁZA HŐVESZTESÉGÉT!

hoszigeteles

Az elszálló energiaárak miatt hamarosan nagyon sokan szembesülnek majd azzal, hogy energetikailag hatékonyabbá kell tenni otthonukat.

Godó István mérnök, a bakai Stress-Less Kft. szakembere hőkamerával járja körbe a lakóházakat, hogy megállapítsa, hol szökik el a hő. Egyben kollégákat is keres, hiszen a fűtési szezon kezdetén ez nagyon sok családban téma.

Hogy néz ki a gyakorlatban egy hőveszteség-felmérés?

A  tulajdonos jelenlétében megnézzük a  házat, a  felvételek segítségével pedig megmagyarázzuk neki, van-e gond, vagy nincs. Ha valahol van gond, megnézzük közelebbről, hol szökik el a  hő. Szlovákiában van vagy másfél millió családi ház, egyharmaduk semmilyen szigeteléssel nem rendelkezik, vagyis jócskán van mit javítani az otthonaink energetikai hatékonyságán.

Miért éppen most vágott neki ennek a vállalkozásnak?

Korábban a Slovnaft fejlesztési igazgatójaként, főmérnökeként dolgoztam. Az ötlet már megvolt a fejemben, de a háború kitörése óta mindenki az energiaárakról beszél, ami nem is csoda, mert jóval többet fogunk fizetni a  gáz- és fűtésszámlákért. Az intézmények ezt már érzik, a  magánemberek közül sokan még nem.

Mihez kezd a felmérés eredményével a kliens?

Mondok egy példát. Van a családi házon tíz ablak, és kiderül, hogy kettővel nagy baj van. Ilyenkor, fűtésidény elején nagy felújításba nyilván nem bocsátkozik senki, de ezzel az állapotfelméréssel kap egy információt, hogy hol van komolyabb baj, és annak a  két ablaknak a  szigetelésén tud javítani mondjuk egy egyszerű tömítőszalaggal annyit, hogy az egész szezonra nézve megspórol, példát mondok ötven eurót. A jövő évi árakon pedig ez már lehet, hogy nem ötven, hanem száz euró lesz, vagy több.

Új technológiáról van szó?

Ez a technológia ötven éve ismert, először a hadászatban használták, az iparban már viszonylag elterjedt. Az utóbbi években jutott el oda, hogy minőségben és árban már szélesebb rétegek számára is hozzáférhető. Az általunk használt hőkamera telefonhoz is csatlakoztatható, a nagy képernyő és az azonnali megosztási lehetőség a nagy előnye.

Vagyis a szolgáltatás máshol is elérhető idehaza?

Igen is, meg nem is, mivel akik ezzel foglalkoznak, jellemzően az iparra szakosodnak, nagy létesítményekre, nagy megrendelőknek. Elkészítik a  képeket, aztán írásban küldenek egy riportot a kliensnek. Ez sok munka, sok idő és pénz. Én viszont nagyon fontosnak tartom, hogy a  kiértékelés a  helyszínen, a  tulajdonos jelenlétében történjen, mert érthetőbben tudjuk így átadni a házról az információt.  Mi is tudunk részletekbe menő írásos riportot készíteni, de egy elsődleges állapotfelméréshez talán felesleges. Először meg kell nézni, van-e láza a betegnek, és ha van, utána írjuk fel a megfelelő gyógyszert.

A felmérést tehát egy laikus is elvégezheti?

Felkészülés nélkül nem. Szükséges hozzá a mérési alapelvek és a kamera működésének bizonyos fokú ismerete, hogy a szoftvert üzemeltetni tudjuk, az eredményeket pedig megfelelően interpretálni, hogy a  végeredményként kapott „színes képekről” el tudjuk magyarázni a kliensnek, van-e gond a házzal, vagy nincs.

Mire használható még ez a módszer?

Én a  saját házamban tíz év után ezzel jöttem rá, hogy a padlófűtésben az egyik szál miért nem működik tökéletesen. De épületgépészeti, villamos berendezések hibáinak felmérésére is kiváló, beleértve az esetlegesen túlmelegedő napelemeket. Tele van az internet padlásszigetelési hirdetésekkel. Ezzel például azt is le tudjuk mérni, ők mennyire dolgoztak hatékonyan.

Elsődleges célom viszont, hogy a lakóházak hőveszteségeinek mérésében szélesebb körben elterjesszem. Fontosnak tartom, hogy ez a tudás minél gyorsabban eljusson minél több emberhez. Ezért a célom felépíteni egy hálózatot, hogy azok, akiket ez érdekel, a tőlem kapott tudással el tudják végezni ezeket a felmérési munkákat a  saját régiójukban. Ehhez pedig olyan kollégák kellenek, akik ezzel dolgoznának országszerte.

Meddig tart egy állapotfelmérés?

Maga a mérés húsz perc alatt elvégezhető egy egyszerű házon. Ebből is látszik, hogy ha valaki naponta öt-hat ház felmérését elkészíti, egész szép mellékkeresetre tehet szert. Szolgáltató partnereket keresek tehát, akik teljesen önállóan fognak dolgozni ezzel a saját tágabb környezetükben, rokonaiknál, szomszédaiknál vagy bárhol, ismerősöknél, vagy olyanoknál, akik hozzájuk fordulnak. Az új kollégákat felszereljük a  szükséges eszközzel és tudással, ők pedig saját régiójukban végezhetik, mivel egy állapotfelmérés javasolt bevezető ára barátságos 29 euró, emiatt nem igazán éri meg túl messzire kiszállni. Aki viszont talpraesett, akár havi több ezer eurót is kereshet vele szezonban.

Mik a technológia korlátai?

A  direkt napsütés és eső torzíthatják az eredményeket, ezért jellemzően borús időben, valamint reggel és este mérünk. Hőveszteség-mérésnél a  belső és külső hőmérséklet között legalább 10 °C-nak kell lennie. Fontos továbbá tudni, hogy ez egy orientációs hőveszteség-felmérés, ami nem keverendő össze a  számításokon alapuló energetikai állapotfelméréssel. Itt az a cél, hogy a kliens lássa a valós problémát, és szinte azonnal el tudja végezni az égetően szükséges beavatkozást, s  hogy a  későbbi felújításhoz is kapjon támpontokat. (v.i. – PR)

Godó István

 

ISMERJE MEG HÁZA HŐVESZTESÉGÉT!

Az energiahordozók növekvő árait sajnos nem tudjuk befolyásolni, házunk hőveszteségeit viszont igen – de csak ha ismerjük őket… A legjobb, ha saját szemével győződhet meg háza (a szigetelés, tető, nyílászárók, hőhidak) hőveszteségeiről. A technikai haladás mára lehetővé teszi, hogy a – nemrég még csak ipari felhasználók számára hozzáférhető – hőkamerás méréseket a lakosság széles rétegeihez – ha lehet minden háztulajdonoshoz - eljuttassuk. 

Olcsón és gyorsan.

Akár fűtési költségét szeretné csökkenteni, házat vesz, felújítást tervez vagy kivitelezőket ellenőriz, az infravörös hőkamera hasznos információkkal szolgálhat. 

Egy átlagos családi ház komplett külső inspekciója kb. 20 perc, bevezető árunk 29 €. Egyelőre a dunaszerdahelyi járásban, rövidesen egész Szlovákiában. Szolgáltató partnereket keresünk.

Elérhetőség:

tel.: 0915 731 865

e-mail: [email protected]

www.stratytepla.sk 

A cikk szponzorált promóciót tartalmaz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?