Pompeo találkozott Kim Dzsong Unnal

Mike Pompeo
Szöul |

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap a Twitteren azt írta: további előrelépés történt azokban az ügyekben, amelyekről az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozón egyezett meg Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.

"Kellemes utam volt Phenjanba, ahol találkoztam Kim elnök úrral" - írta. "További előrelépéseket tettünk a szingapúri csúcstalálkozón kötött megállapodások ügyében. Köszönöm, hogy vendégül láttak engem és a csapatomat" - tette hozzá.

Pompeo egy fotót is közzétett látogatásáról, amelyen ő és Kim, illetve Stephen Biegun, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja, Kim Jo Dzsong, az észak-koreai vezető húga, valamint Kim Szong Hje országegyesítésért felelős tisztségviselő látható. Az amerikai tárcavezető immár negyedszer kereste fel az észak-koreai fővárost. Látogatásának egyik célja az volt, hogy az idei évre tervezett második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó helyszínéről és időpontjáról egyeztessen.

A külügyminiszter két órán át tárgyalt Kimmel, majd folytatta útját Szöulba, ahol beszámol a találkozó eredményeiről Mun Dzse In dél-koreai elnöknek és Kang Kjung Va külügyminiszternek. Ezt követően Pekingbe utazik, majd hétfőn visszatér az Egyesült Államokba.

A rövid phenjani látogatást eredetileg augusztus végére tervezték, de Trump az utolsó pillanatban lemondta, mert nem történt előrelépés az észak-koreai nukleáris arzenál felszámolása ügyében. Washington azt várja Phenjantól, hogy adja át nukleáris létesítményeinek és rakétagyárainak listáját, illetve tegyen visszafordíthatatlan lépéseket az atommentesítés terén.

Egy az amerikai küldöttséggel érkező tisztségviselő elmondta, hogy Pompeo jelenlegi észak-koreai útja jobb volt, mint az előző, de úgy vélte, hosszú menet lesz, mire sikerül dűlőre jutni Phenjannal.

Az amerikai külügyminiszter a haladást éltetve tért haza korábbi látogatásáról, miközben Észak-Korea gengszterstílusúnak nevezte és elutasította Pompeo követeléseit.

A napokban Pompeo azzal bőszítette fel Észak-Koreát, hogy újra síkra szállt a nemzetközi szankciók fenntartása mellett. Az amerikai diplomácia vezetője szerdán azt mondta: egyetértés mutatkozik abban, hogy mindaddig nem szabad felfüggeszteni a büntető intézkedéseket, amíg előrelépés nem történik az atommentesítés terén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?