Zuckerberg félmillió euróval segít a földrengés áldozatain

Vatikánváros |

<p>Félmillió eurót adományozott a vöröskeresztnek a közép-olaszországi földrengés érintettjeinek megsegítésére Mark Zuckerberg, a Facebook társalapítója és elnök-vezérigazgatója, akit feleségével együtt hétfőn a Vatikánban magánaudiencián fogadott Ferenc pápa.</p>

"Amikor értesültem a földrengésről, nagyon a hatása alá kerültem. Egyből azt kérdeztem magamtól, miként segíthetek" - mondta Zuckerberg hétfő délután a tekintélyes római LUISS (Libera Universita Internazionale degli Studi Sociali) egyetem hallgatóival folytatott találkozón.

A Facebook milliárdos társalapítóját és feleségét, Priscilla Chant előzőleg a katolikus egyházfő fogadta. A Vatikán közleménye szerint a találkozón arról volt szó, hogy miként lehetne segíteni a legszegényebbeknek.

"A pápa és Zuckerberg arról beszélgetett, hogy a telekommunikációs technológia hogyan enyhítheti a szegénységet és támogathatja a találkozás valódi kultúráját" - tájékoztatott a Szentszék.

Zuckerberg a nap folyamán találkozott Matteo Renzi olasz kormányfővel is a római miniszterelnöki hivatalban, a Chigi-palotában.

A GYÁSZNAPON IS RENGETT A FÖLD OLASZORSZÁGBAN

EGYÜNK SPAGETTIT AZ ÁLDOZATOK MEGSEGÍTÉSÉRE!

MENEKÜLTEK IS SEGÍTENEK A FÖLDRENGÉS TÚLÉLŐINEK

A múlt szerdán bekövetkezett, 6,2-es erősségű földrengés miatt legalább 290-en vesztették életüket. Az egyik legsúlyosabban érintett település, Amatrice áldozatainak gyászszertartása kedd délután lesz a kisváros egyik területén. Előzőleg szóba került az is, hogy a ceremóniát a közeli nagyobb város, Rieti repülőterén tartják meg, de ez kiváltotta a hozzátartozók tiltakozását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?