A felvételire való felkészülés rengeteg kelepcét rejt magában, zsákutcába is vezethet. Diákok ezrei véreznek el azért, mert nem időben, nem a megfelelő tematikával, nem célorientáltan kezdenek neki a felkészülésnek.
Zsákutcában a felvételizők?
A kérdés csak az, hogyan. Milyen segítséget vegyen igénybe a diák, hogyan biztosítsa, hogy a kijelölt útról ne térjen le, ne tegyen fölösleges vargabetűket. A megoldás kulcsa lehet olyan előkészítő kiválasztása, mely támpontokat nyújt a tanuláshoz, melyek segítenek a hosszú és sok munkát igénylő felkészülés útvesztőjében eligazodni. Sokan úgy gondolják, ha megtanulják a középiskolás tananyagot, azzal a tudással már besétálhatnak az egyetem kapuján. Ez sem kizárt természetesen, de egy csipetnyi szerencse is kell hozzá. Aki ismeri a felvételin előforduló típuskérdéseket, azt is tudja, hogy a középiskola és a felvételi követelményrendszere nem fedi egymást. A felvételi vizsga ugyanis nem a középiskola utolsó, hanem az egyetemi tanulmányok bevezető állomása. Egészen másfajta látásmódot várnak el a diákoktól egy középiskolás témazárón, mint például egy esszékérdés megválaszolásánál a felvételi vizsgán. Az előkészítő segít: olyan szempontok szerint rendszerezi a középiskolás ismeretanyagot, ahogy azt a felvételi vizsgán megkövetelik a jelentkezőktől. Természetesen önmagában az, hogy valaki részt vesz egy előkészítőn, még nem jelent garanciát a sikerre. Ez csak egy nagy lépés felé, de az utolsó lépéseket a diáknak egyedül kell megtennie, igaz, már úgy, hogy tudja, a mögötte hagyott pár hónap során olyan ismeretanyagot halmozott fel, melynek hasznosításával már nem érheti meglepetés a felvételi megírásakor. Megismerte a rendszeresen visszaköszönő típuskérdéseket, ismeri a javítók által elvárt megoldási menetet, birtokába jutott olyan trükköknek, praktikáknak, melyekkel megnyerheti magának a javító tanár jóindulatát.
Sokan esnek abba a hibába is, hogy az előttük álló kihívásokra (érettségi, felvételi) „időrendben” készülnek fel. Az érettségit tekintik fő megmérettetésnek, s utána alig-alig marad idő arra, hogy a felhalmozott tudást átstrukturálják olyan szempontok szerint, ahogyan azt elvárják tőlük. Azok járnak a helyes úton, akik a felvételit tekintik végső célnak, s az érettségi előtti egy-két hetet szánják arra, hogy az addig megtanultakat az érettségi követelményrendszeréhez igazítsák, s kidolgozzák az érettségi tételeket. Még minden felvételiző erőt gyűjthet, feltöltődhet, számba veheti az előtte álló pár hónap eseményeit, s elgondolkodhat azon, hogyan tovább. S ha mindezzel megvan, nincs más hátra, mint az itt leírtakat megfontolva belevetni magát a felkészülésbe, s akkor a remélt siker sem marad el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.