Zeman kommandósokkal öletné meg Kim Dzsong Un-t

Prága |

<p>Miloš Zeman cseh államfő szerint nem valószínű, hogy Donald Trump amerikai elnök Észak-Koreának címzett fenyegetései, illetve a rezsim elleni gazdasági szankciók megoldhatják azt a helyzetet, amelyet Kim Dzsong Un politikája teremt.</p>

Miloš Zeman csütörtökön késő este a Barrandov cseh kereskedelmi televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy Donald Trump fenyegetései talán inkább nevetségesek, mint hatékonyak. Úgy vélte: a gazdasági szankciók nem oldják meg a helyzetet, mert az észak-koreai "ellenszenves rendszert erőszakkal megdönteni nem lehet", ahogy ezt már Kuba példája is bebizonyította. 

Miloš Zeman szerint a helyzete egy kommandó oldhatná meg, amely eltenné láb alól Kim Dzsong Unt. "Erről már korábban is beszéltem, és a véleményemet továbbra is fenntartom" - jegyezte meg. A téma úgy merült fel, hogy a riporter emlékeztette Zemant: a sajtó szerint Dél-Korea egy speciális kommandó létrehozását tervezi, amely egyebek között megölné az észak-koreai vezetőket. 

Washington és Phenjan között azután indult meg a totális verbális hadviselés, hogy Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát próbált ki, majd szeptember elején minden korábbinál nagyobb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és rakétacsapással fenyegette meg az Egyesült Államokhoz tartozó csendes-óceáni Guam szigetét. Trump kis rakétás embernek nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort, és szükség esetén Észak-Korea teljes megsemmisítését helyezte kilátásba, Kim pedig eszement szenilis amerikai vénembernek nevezte Trumpot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?