MTI-ÖSSZEFOGLALÓPrága. Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállásakor elesett szovjet katonákra emlékeztető emlékmű áll február közepe óta az egyik prágai köztemetőben – közölte tegnap az echo24.cz cseh hírportál.
Vitatott emlékmű Prágában a szovjet „internacionalistáknak”
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Prága. Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállásakor elesett szovjet katonákra emlékeztető emlékmű áll február közepe óta az egyik prágai köztemetőben – közölte tegnap az echo24.cz cseh hírportál. A prágai orosz tudományos és kulturális központ azt állítja, az emlékművet a cseh védelmi minisztérium, szenátus és a prágai városi tanács támogatásával állították fel, amelyek azonban elhatárolódtak ettől. Az emlékmű létrehozását az afganisztáni veteránok Afganvet nevű szervezete finanszírozta.
A gránitból készült emlékművet az Olsanské köztemetőben álló pravoszláv templom közelében hivatalosan február 15- én leplezték le. „Az elesett internacionalista katonák és béketeremtők örök dicsőségére” – olvasható az orosz nyelvű felirat az emlékmű tábláján.
„Az oroszok az internacionalistákon azokat a katonákat értik, akik úgymond internacionalista testvéri segítséget nyújtottak 1968-ban Csehszlovákiában, a 80-as években Afganisztánban vagy most a Krím félszigeten” – mutatott rá Igor Zolotarev, a Csehországban élő orosz kisebbség egyik szervezetének vezetője. Zolotarev szervezete nevében az emlékmű eltávolítását követeli. Szerinte ez az emlékmű sérti mindazokat az orosz emigránsokat, akik a kommunista rendszer ellen menekülve az egykori polgári Csehszlovákiában találtak menedéket, és a templom mellett vannak eltemetve. A temető vezetése azonban Zolotarev kérését elutasította. Zolotarev ezt követően tájékoztatta a cseh sajtót az emlékműről. Az általa nyilvánosságra hozott fényképeken egyebek között jól látható, hogy az emlékmű ünnepélyes felavatásán több, a cseh hadsereg egyenruháját viselő férfi, Jaroslav Doubrava szenátor és Miloš Zeman államfő korábbi tanácsadója, Zdeněk Zbytek is részt vett.
A cseh védelmi minisztérium azonnal elhatárolta magát a történtektől. „A védelmi tárca senkit sem küldött ki erre az eseményre. Az egyenruhás személyek volt hivatásos katonák, akiknek joguk van viselni a hadsereg egyenruháját” – magyarázta az echo24 hírportálnak Jiří Celetka, a minisztérium sajtófelelőse.
Az afganisztáni veteránok akciójától a parlamenti felsőház is elhatárolódott. „Doubrava szenátor egyéni akciójáról van szó, amire joga van” – reagált Eva Davidová, a szenátus sajtóosztályának munkatársa.
Jakub Stadler, a prágai városi tanács szóvivője közölte: a város nem támogatta az emlékmű létrehozását, de nem is lát benne semmi problémát, vitathatót.
A hivatalos orosz források szerint Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállásakor 98 szovjet katona esett el, többnyire különféle gépkocsibalesetekben. Ugyanakkor 12 katonát állítólag az „ellenforradalmárok gyilkoltak meg”. Cseh történészek szerint azonban az utóbbi állítás nem felel meg a valóságnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.