Visszatérnek a Szomszédok

Jövőre visszatérnek a Szomszédok. Mit tudsz róla? Mikor kezdődik a forgatás? Igen, így igaz. Október végén kezdjük a forgatást, és januárban kerül a közönség elé.  Mikor és kitől kaptál ajánlatot?  Többször volt szó arról, hogy folytatni kellene, de mindig meghiúsult a terv. Ám amikor Andy Kraust egyre gyakrabban láttam Peter Marcin társaságában, már sejtettem, hogy lesz belőle valami. Végül is Andyval több alkalommal találkoztam egy reklámfilm forgatásán, úgyhogy a szünetekben elkezdtünk egyre többet beszélni a Szomszédokról. Említette: pár részt már meg is írt, és tárgyalni kezd az egyik kereskedelmi tévével. Ekkor már persze mind tudtunk az újrakezdés lehetőségéről. Mit mondott a folytatásról a forgatókönyvíró, Andy Kraus? Felvázolta az első részek tartalmát, ezen jókat nevettünk. Beszélgettünk a félelmeinkről is, mert bármennyire is nagyon sikeres sorozatról van szó, mégiscsak tíz-tizenegy év telt el az utolsó felvétel óta. Milyen a kapcsolatotok Andyval? Nagyon jó munkakapcsolatban vagyunk, és néha, ha több időt töltünk együtt, elbeszélgetünk a magánéletünkről is.  Örültél a hírnek? Meglepett? Hogyan reagáltál, amikor felvetették a folytatás lehetőségét? Igen, örültem. Meglepett, mert az utóbbi években annyiszor beszéltek a folytatásáról, hogy már szkeptikus voltam... Persze nem lesz egyszerű a tíz évvel ezelőtti felszabadult játékomat visszahoznom, amely Ildikó szerepében teljesen gátlástalan volt. Akkor nem jutottak el hozzám a negatív reakciók, mint most a közösségi oldalakról. Mint utólag kiderült, megsértettem néhány magyar büszkeségét. Én a jó oldalát láttam. Azt, hogy összeboronáltunk két nemzetet, és együtt nevettünk. Az én humorom amúgy is az önirónián alapszik, így nekem nem is volt kérdéses az ott eljátszott szituációk humora. Egyre több kedves levelet kaptam az onkológiáról és más kórházakból is, a gyermek- és öregotthonokból, hogy milyen hálásak nekünk azért a pár pillanatért, amikor önfeledten nevethetnek, és legalább akkor elfelejtik a bánatukat, a fájdalmaikat. Eldöntöttem, hogy ez számomra sokkal fontosabb, mint az, hogy mindenkinek megfeleljek. Az én lelkiismeretem tiszta, és ha esetleg Andy egy kicsit túllép a vicc határán, mindig szólok, és ő szó nélkül átírja az adott mondatot vagy akár a helyzetet is.  A Szomszédokkal indult a tévés karriered, megismert az egész ország. Milyenek az emlékeid a forgatásokról, a stábról? Óriási dolog volt számomra a főiskola utolsó évének a vége felé, hogy egy ilyen nagy sorozat szereplője lettem. Őrület volt. Ha jól emlékszem, mindenki nézte a sorozatot, gyerekek, középkorúak, idősek. Az utcán, ha megláttak az emberek, összesúgtak, és mindenki Ildikónak hívott. Tízből heten biztosan megállítottak, és beszélgettek velem. Úgy kezeltek, mintha tényleg a szomszédjuk lennék, akivel teljesen közvetlenül beszélgettek. Jókat nevettem ezen. A forgatás meg tényleg fantasztikus volt. Eleve adott volt, hogy helyzetkomédiát forgattunk, így már a forgatás előtt, a szöveg összeolvasásánál nagyokat nevettünk. A stáb nagyszerű volt. Azt láttam, éreztem, hogy itt mindenki vidám, senki nincs rosszban senkivel, mindenki egy jó sorozatot akar készíteni, és örül, hogy benne lehet egy ilyen produkcióban.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"289635","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"„…ha anya azt mondja, nem, már megy is apucihoz”","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]] Okoz majd a forgatás kisebb bonyodalmat a két és fél éves kisfiad, Bendegúz miatt?  Nem hiszem. Mivel ez heti sorozat lesz, így csak havi négy nap forgatásról van szó. Ez jól beosztható. A párommal, Robival előre egyeztettünk, de ha neki közbe is jönne valami, még mindig itt vannak a nagymamik és a keresztszülők… Bendegúz nagyon laza gyerek. Nem csinál ügyet abból, hogy anya vagy apa dolgozni megy. Szépen kikísér minket, ad egy cuppanós puszit, és egy hangos sziával becsapja az ajtót. Persze, azért az fontos, hogy aztán valaki bevigye őt a gyerekszobába, és foglalkozzon vele… Egy éve találkoztunk. Mi minden történt azóta? Kezdjük Bendegúzzal… Mondtad, hogy nagyon várod azt az időszakot, amikor már nagyokat lehet majd vele beszélgetni. Dumás a gyerek, mint az anyukája? Hát, az anyukája nem egy nagy dumás… sőt! De igen, Bendegúz nagy dumás lesz, az biztos. Most a nyáron kezdett el szépen szavakat ismételni, már össze is köti őket, és nagyon hosszú mondatokat is képez, amelyeknek csak a töredékét értjük. De a legjobban azt szeretem, amikor bicajozunk. Előttem ül a gyerekülésen, és akkor nagyokat dumálunk. Elmond mindent, amit lát, és amit nem tud, arra mindenre rákérdez. Imádnivaló.  Folytassuk a tévével: két éve, már terhesen, megjelentél a Panelházi történetekben, majd Andy Krausszal egy reklámfilmben. Azóta nem volt tévés jelenésed? Nem, nem volt.  A következő folytatás a színház: annak idején úgy vélekedtél, hogy a színház nem hiányzik, viszont a színházi világ, az emberek, a bolondozás igen. Ma is így vagy vele? Vagy már visszavágysz a színpadra is? Ez még most is így van. A színészet nem egy gyerekbarát foglalkozás. De most már megint érdekel a színház, igaz, még csak nézőként. Már nagyon várom például, hogy megnézhessem a Vígszínház Hamletjét.  Valamelyik színház még nem csábítgat? Nem. De nem is vagyok nyitott ilyen téren. A gyerek mellett mennyire tudsz vállalni utazó előadásokat? Tavaly egy produkciós iroda szervezte Marc Camoletti-darabba, melynek címe Leszállás Párizsban, Henrieta Mičkovicová, Ján Dobrík, Richard Stanke, Ivana Kubíčková, Maja Breinerová mellé beszálltál, szlovákul. Van folytatás? Igen, az az előadás még programon van. Épp elég is kiruccanni havonta három-hat előadásra. Jó a darab, jó a parti, és ha messzire utazunk, mondjuk két napra, még egy kis kirándulás is belefér.  Mik a terveid? Kistestvér nincs tervben? Egy kistestvér tervben van, persze. Beszélgettünk már róla, de biztos vagyok benne, hogy akkor érkezik majd közénk, amikor az a legideálisabb lesz minden szempontból.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"289636","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"Együtt a család. Lakatos Róbert, Rák Viki és a kis Bendegúz","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Azt mondtad, anyaság, bár felkészültél rá, nagyon megváltoztatott. Izgultál, pedig nem is kellett. Mára már profi anyuka lettél? Hát... szerintem egy anya sosem válik profivá. Elég laza anya vagyok, azt hiszem. Nekem, nekünk nagyon fontos az, hogy nyugi legyen. Így megpróbálunk minden nehézséget vagy feszültséget megelőzni, ez kisebb-nagyobb sikerrel megy is. Amihez viszont ragaszkodom, azok a nyugodt reggelek és esték. Köztük úgyis elég nagy a káosz.  A papa szívét mennyire tudja meglágyítani a fia? Ki a szigorúbb szülő? Ó, hát apa a legnagyobb, legerősebb, legbátrabb, legokosabb…, és persze a legengedékenyebb is egyben. Ha anya azt mondja, nem, már megy is apucihoz, mert ott biztos megértésre talál, hisz a férfiak mindig megértik egymást. De azt hiszem, ez így van jól. És bár előttük mindig tartom magam, a hátuk mögött egy cinkos mosoly van az arcomon. Mert, ugye, a legszívesebben én is megengedném azt a cucut vagy a negyedik fagyit. De hát akkor hol a nevelés, meg ilyesmi!? Úgyhogy anya a szigorúbb és következetesebb, de azt hiszem, ez mindenhol így van. Viszont komoly dolgokban együtt döntünk, és együtt is visszük véghez azt, amiről döntöttünk. Ebben nincs kompromisszum. Urbán Klára