Monaco: Továbbra is virágzik a prostitúció Európában a különböző országok hatóságai közti szoros együttműködés ellenére – állapították meg a határokon átnyúló bűnözés éves konferenciájának résztvevői csütörtökön Monacóban.
Virágzó európai prostitúció
Nem ritka, hogy a szegényebb kelet-európai országokban ötven dollárnak megfelelő összegért adják el a nőket emberkereskedőknek, akik azután ennek hússzorosáért adják tovább a kiszolgáltatottakat bűnszervezeteknek Nyugat-Európában. Másokat, egész fiatal lányokat is állásajánlat ígéretével hitegetnek, majd adnak el. A prostitúcióra kényszerített vagy emberkereskedők kezére juttatott nők nagy része fiatal. Egy 40 európai országban készült felmérés szerint 69 százalékuk a 19 és 26 év közöttiek közül kerül ki – mutatott rá Stephen A. Schmerbeck, az Interpol speciális bűnüldözési egységének igazgatója. Sokkal sokszínűbb annak a csoportnak a kor- és származás szerinti összetétele, akik önként válnak prostituáltakká.
A nyugat-európai bűnüldöző szervek szakértői együttműködéssel és tapasztalataikkal segítik keleti kollégáikat. Sophie Jekeler, a Prostitúció Elleni Európai Hálózat elnöke ugyanakkor rámutatott: az európai bűnüldöző hatóságok együttműködését nehezíti az országok jogrendszereinek különbözősége, ami megnehezíti a prostitúcióhoz kapcsolódó emberkereskedelemben részt vevők bíróság elé állítását.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.