Világszerte több milliárd embernek van kezeletlen fogszuvasodása

<p>Világszerte több mint 2,4 milliárd embernek van kezeletlen fogszuvasodása - derült ki egy tanulmányból, amelyet a Journal of Dental Research című folyóirat közölt.</p>

A londoni Queen Mary Egyetem professzoraként dolgozó Wagner Marcenes által vezetett nemzetközi kutatócsoport mintegy 4,7 millió ember bevonásával készült 378 tanulmányt elemzett, amelyek 1990 és 2010 között készültek.    Az eredmények szerint világszerte 2,4 milliárd ember maradandó fogait és mintegy 621 millió gyermek tejfogait érinti a kezeletlen fogszuvasodás problémája és a szakemberek előrejelzései szerint évente több mint 190 millió új esetre kell számítani.    Wagner szerint a probléma hátterében álló elsődleges ok az étrend: a nagy mennyiségű cukros enni- és innivaló fogyasztása, valamint a rendszeres nassolás. "Aggasztó látni, hogy ilyen szinten elhanyagolják a fogszuvasodás megelőzését és kezelését" - idézte a szakembert a BBC News.    Wagner szerint a fogszuvasodás jelentős terhet ró a gazdaságra, és ha nem kezelik, akkor a felnőtteknél és a gyerekeknél is gyenge teljesítményt és gyakori munkahelyi, illetve iskolai hiányzást eredményezhet.     A szakember szerint a fogápolásra vonatkozó jelenlegi irányelvek többsége a gyermekekre koncentrál. A kutatók szerint azonban a munkahelyeken is ki kellene helyezni figyelmeztetéseket.    Fogszuvasodás akkor következik be, amikor a szájban lévő savak károsítják a fogzománcot. A kezeletlen fogszuvasodás foglyukadást, ínybetegséget vagy tályogokat is eredményezhet.    A kutatásban a seattle-i Washingtoni Egyetem és az ausztrál Queenslandi Egyetem szakemberei is részt vettek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?