Az Egyesült Államokban folytatódik az Öböl-háború óta nem tapasztalt méretű mozgósítás. Októbertől nem mehetnek sem szabadságra, sem nyugdíjba az amerikai légierő pilótái.
Világméretű titkolózás
A USS Carl Vinson, útban az Öböl felénavy.mil Nevük elhallgatását kérő illetékesek már egy héttel ezelőtt B-1, B-2 és B-52 típusú bombázók, valamint U-2 és RC-135 típusú felderítő repülőgépek átcsoportosításáról beszéltek. Néhány csatahajó már elfoglalta kijelölt helyét a Perzsa-öbölben és az Indiai-Óceánon. Hogy pontosan hol, az természetesen katonai titok, a híradások is csak a kiszivárgott információkra, véletlen szemtanúk közlésére hivatkoznak. Bár hivatalosan sehol nem jelentették, mégis kiderült, hogy Tomahawk típusú, rakétákkal is felszerelt tengeralattjárók indultak el bázisaikról; ám hogy hová tartanak, azt talán még a legénység sem tudja. Egy ilyen különleges hadműveletben ugyanis felbecsülhetetlen az információ értéke. Nincs ugyanis pontosan meghatározható ellenség; iszlám fanatikusok, terroristák, Oszama bin Laden emberei pedig a katonák, sőt a tisztek között is lehetnek. ĺgy azt sem hozták nyilvánosságra, hova és miért távozott a japán Jokoszuka bázisról a Kitty Hawk repülőgép-anyahajó, három más hadihajó egy bérelt olajszállító társaságában.
„Azért helyeztük át egységeinket, hogy az egész világon készen álljunk az elnök utasításának végrehajtására” – jelentette ki a CBS televízióban Donald Rumsfeld védelmi miniszter. Amerika tehát támad. Legfőbb célja a szeptember tizenegyediki terrortámadás kiagyalóinak felkutatása és megbüntetése, ahogy ezt George Bush hangsúlyozta, „bárhol is legyenek”. Sokak szerint nem szokványos harc kezdődik, erre egyébként az elnök is utalt, amikor „évekig tartó” háborúról beszélt. Nem követhető az Öböl-háborúban bevált villámtaktika, az afgán hegyvidék ugyanolyan halálos csapdájává válhat az amerikaiaknak, mint a tizenkilencedik században a briteknek, vagy a nyolcvanas években a szovjeteknek. A leginkább számításba jöhető forgatókönyv szerint különleges kiképzett csapatok indítanának hajtóvadászatot az Al-Kaida ellen, ugyanakkor a tálibellenes Északi Szövetség csapatait is támogatnák. Oszama bin Laden kézre kerítése azonban nem lesz könnyű feladat, a vezér ugyanis óvatosságáról híres. Például minden éjszaka más barlangban, vagy föld alatti bunkerben alszik. Sajtóértesülések szerint Amerika kapkodva nekilátott egy új típusú rakéta fejlesztéséhez, amellyel mélyen a föld felszíne alatt levő célpontokat támadnának. (origo, msnbc.com)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.