Helikopterek is kaphatnak lézerfegyvert

<p>Az amerikai illetékesek szerint ezzel megspórolnák a drága rakéták költségeit - írja az <a href="https://sg.hu/cikkek/119420/helikopterek-is-kaphatnak-lezerfegyvert">sg…;

A lézerfegyverek jelenlegi és jövőbeni alkalmazását illetően az utóbbi időben több érdekes kezdeményezésről olvashattunk, itt az amerikai oldalon mindhárom fő fegyvernem eszközei szóba kerültek már. A helikopterek eddig valamilyen oknál fogva kimaradtak a szórásból, a jelek szerint azonban dolgoznak ezek bevonásán. 

A májusban megrendezett éves Special Operations Forces Industry Conference alatt esett szó a helikopteres lézerfegyverekről, amelyek bevezetése egy amerikai ezredes elmondása szerint nagyon is logikus lépésnek tűnik, különösen ami a támadó helikoptereket illeti. Az Apache típus mellett felmerül itt az MH-60 Black Hawk felhasználása is, hiszen mindkét esetben komoly összegeket takarítanának meg, már amennyiben azt vesszük alapul, hogy a drága, több százezer dollárba kerülő rakéták alkalmazása nem feltétlenül gazdaságos a könnyebb fegyverekkel felszerelt teherautók megsemmisítésénél. 

A megfelelő lézerfegyverek kifejlesztése ugyan nagyon drága, ezt követően azonban az éles alkalmazás kifejezetten olcsó, egyes becslések szerint ez lövésenként alig 1 dollárt emésztene fel. A problémát az jelenti, hogy a munka még a korai szakaszban jár, az erősebb példányokhoz pedig rengeteg energia szükséges, ami viszont általában nagyobb helyigénnyel párosul - nem véletlen, hogy élesben először a haditengerészet egyik hajóján próbáltak ki ilyen rendszert. Ugyanígy felmerül a füst, a köd, valamint a por problematikája, ezek mind befolyásolhatják a hatékonyságot, a helikopterek sivatagi alkalmazása pedig csak súlyosbítja ezt. 

Az első lépés az AC-130J Ghostrider repülőgép lézerfegyverrel való felszerelése lesz majd, ezt a tervek szerint az évtized végére kell megvalósítani. Ezt követné a helikopterek bevonása, nyilván némi csúszással.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?