Videó: Forgó házat épített a feleségének, mert az asszony mindig panaszkodott a szobák elhelyezkedésére

forgo

Miután elértem az idős kort, és miután a gyerekeim átvették a családi vállalkozást, végre volt elég időm arra, hogy eleget tegyek a feleségem kívánságainak” – mondta a 72 éves boszniai férfi.

A forgó ház a Bosznia-Hercegovinában található Srbac városban fekszik. Egy 72 éves Vojin Kusic nevű férfi tervezte és építette, hogy eleget tegyen felesége, Ljubica változó kívánságainak, mivel a nő mindig mást akart látni, mikor kinézett az ablakon - írja a Huffington Post

Több évvel ezelőtt Kusic már épített egy házat úgy, hogy a nap besüssön a hálószobájukba, de akkor a feleség arra panaszkodott, hogy nem látja az udvarukba belépő embereket, ezért a férfi nappalivá alakította a szobát.

Aztán hat évvel ezelőtt Kusic utolsó hajadon gyermeke is megnősült, a szülők pedig megengedték, hogy fiuk a családjával a ház felső emeletén lakjon, ők pedig a földszintre költöztek. Ezután megint le kellett bontanom néhány falat, és úgy döntöttem, nem várom meg, amíg meggondolja magát, ezért egy új, forgó házat építettem, amit úgy forgathat, ahogy neki tetszik” – mondta Kusic.

A férfi nem járt egyetemre, saját tervei alapján, elektromos motorokból és egy régi katonai jármű kerekeiből rakta össze a forgó szerkezetet.

Most már a bejárati ajtónk is forog, így ha nemkívánatos vendégeket vesz észre, akkor megfordíthatja a házat, hogy elmenjenek” - viccelődött.

(br, huffpost)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?