Vetkőztető drog szedi áldozatait

Budapest |

<p>Újfajta dizájner&shy;drogokkal szórták meg a magyar piacot, a Zene és az Évi névre hallgató újfajta drogot akár &quot;vetkőzőnek&quot; is lehetne nevezni, hiszen a legtöbb meztelenül őrjöngő ezt szedte a rosszulléte előtt - írja szombati cikkében a Bors.</p>

Elek István, a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályának vezetője a lapnak elmondta: kilencven százalékban a dizájnerdrogok fedik le a piacot, a kokain, az amfetamin vagy a marihuána fogyasztása elenyésző. Naponta tizenöt, jobbára dizájnerdrogtól rosszul lett embert visznek be hozzájuk.

Az orvos szerint aggasztó a statisztika az újfajta drogokkal kapcsolatban, tíz használóból ugyanis nyolc a kórházban köt ki. Olyan áru is van a piacon, amely ötszáz forintért beszerezhető, ez már a csöveseknek és a hajléktalanoknak is elérhető.

Ezeknek a szereknek a legnagyobb veszélye, hogy a díler sincs tisztában vele, mit árul. A fogyasztók is csak azt tudják, hogy valami hasonlótól korábban nem volt bajuk, ezért bátran hozzányúlnak, hiszen olcsó - írja a lap.

Ezek a szerek nagyon súlyos hallucinációkat okoznak. Van, aki azt érzi, hogy bogarak mászkálnak rajta vagy parázs égeti a testét, ezért letépi a ruháját. Van, aki üldöztetést él meg és nagyon nehéz megállítani. A szervezet hőszabályozása tönkremegy és a test akár 40 fokra is felforrósodik. A keringési problémák miatt életveszélyes állapot is kialakulhat a használónál – mondta a főorvos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?