Véres családi dráma, nyolc halott

Brookhaven |

<p>Nyolc halottja van egy gyilkosságsorozatnak Mississippi amerikai államban, a hatóságok egy gyanúsítottat elfogtak - közölték vasárnap a helyi hatóságok.</p>

Warren Strain, a Mississippi Nyomozó Iroda szóvivője elmondta: a gyilkosságokat három különböző lakásban követték el, helyi idő szerint a szombat esti órákban a vidéki Lincoln megyében, amely hozzávetőleg 110 kilométerre délre fekszik Jacksontól, a szövetségi állam székvárosától.

Az áldozatok között van egy megyei seriff is, akit helyi sajtóértesülések szerint egy családi dráma miatt hívtak ki a Bogue Chitto nevű település egyik lakáshoz. A rendőr mellett három nő holttestét találták meg a helyszínen. A közeli Brookhaven két lakásán pedig két fiatal fiú, valamint egy férfi és egy nő holttestére bukkantak a hatóságok. A feltételezett elkövetőt elfogták és egy lőtt sebbel kórházba szállították.

A szóvivő szerint a Brookhavenben elfogott gyanúsított ellen még nem emeltek vádat, és korai lenne még az indítékairól beszélni.

Ugyanakkor a helyi sajtó által a 35 éves Willie Cory Godboltként azonosított férfi a The Clarion-Ledger hírlapnak az őrizetbe vételét követően úgy nyilatkozott, hogy "nem méltó élni azután, amit elkövetett". A rendőrök által körülvett, megbilincselt férfiról a lap egy videót készített. A felvételen Godbolt egy családi drámáról számol be és arról a szándékáról, hogy "a rendőrség által akart öngyilkos lenni". 

A feltételezett tettes beszámolójából kiderül az is, hogy az apósa, Vincent Mitchell Bogue Chittóban lévő lakásán a feleségével és rokonaival folytatott vitát arról, hogy magával viszi a gyerekeit, amikor valaki kihívta a rendőrséget.

Mitchell egy interjúban elmondta: amikor a rendőr kiérkezett a helyszínre, akkor Godbolt úgy tett, mintha indulni készülne, majd fegyvert rántott és tüzet nyitott. Hozzátette: bár sikerült elmenekülnie Godbolt feleségével, három családtag életét vesztette a házban. Az áldozatok között volt Mitchell felesége és az ő nővére, valamint a feleségének egyik lánya is.

A Dailyleader hírportál úgy tudja: Godbolt nem volt ismeretlen a hatóságok előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?