A Selye János Egyetem megalakulásával számos új diák kezdte meg tanulmányait az immár véglegesen egyetemi várossá vált Komáromban. Ebben a helyzetben kérdéses volt, hogy egy közös „komáromi” hallgatói önkormányzat, avagy az egyes felsőoktatási intézmények önálló szervezetei képviselik majd a diákok érdekeit.
Vegyenek minket komolyan!
Milyen feladatokat lát el a HÖK Komáromban?
Szervezetünk fő tevékenysége az érdekképviselet. Az elmúlt három év során a hallgatói bázisunkat a Selye János Egyetemi Központ (SJEK) hallgatói képezték. A Selye János Egyetem megalakulása után változások történtek szervezetünk szerkezeti felépítésében. Az új egyetem hallgatói csatlakoztak hozzánk, így új tagokkal bővült csapatunk. A HÖK (hallgatói önkormányzat) az öszszes Komáromban tanuló, magyar ajkú hallgató érdekképviseleti szerve kíván lenni. Az érdekképviseleten kívül, természetesen tevékenységünk a rendezvényszervezésre is összpontosít. Különféle rendezvényekkel próbáljuk színesebbé tenni a hallgatók itt eltöltött egyetemi éveit. Természetesen nem csak a szórakozásra és a bulik szervezésére szűkül le a tevékenységünk. Oktatási ill. szakmai programokat is szervezünk. Példaként említenék olyan rendezvényeket, mint a TDK, OKT, korrepetációk és még sorolhatnám.
Hogyan néz ki a szervezet, milyen egységek végzik a munkát?
A jelenlegi struktúrában nyolc posztot alakítottunk ki. Elnök, alelnökök (4), PR-sajtófelelős, projektmenedzser és szervezetünk tagja a mindenkori KT (kollégiumi tanács) elnök is. Az új tagokat az alelnöki posztokon képviselik. Az alelnökök különféle feladatokat látnak el. Ezek közé tartozik az informatikai bizottság vezetése ill. a rendezvényfelelősök.
Miben változott a szervezet az után, hogy egységesen képviseli a Selye János Egyetemi Központ és a Selye János Egyetem hallgatóit?
Mint ahogy azt már említettem, a hallgatói érdekképviseleti rendszer itt Révkomáromban, gyökeres változásokon ment keresztül a Selye János Egyetem megalakulása után. Jelenleg 5 kar működik. Ezek a karok október hónap folyamán kari önkormányzatokat hoztak létre. A kari HÖK-öknek a legfőbb feladata a tanulmányi ügyek kezelése ill. az anyaegyetemmel való kapcsolatfenntartás. Ezen öt kari HÖK-ből épül fel az eddig működő HÖK Révkomárom nevezetű szervezet, mely így már az összes Komáromban tanuló magyar ajkú hallgató érdekképviseleti szervévé vált. Ezzel a szerkezeti struktúrával elkerültük azt, hogy két egymás mellett működő HÖK létezzen, másrészről lefektettük közös munka alapjait a két intézmény (SJEK, SJE) hallgatói közt. A Selye János Egyetemi Központ már legitimnek és tárgyalópartnernek tekint bennünket. Ezt mindenképpen szeretnénk elérni az egyetem felé is, tehát azt, hogy vegyenek minket komolyan, kezeljenek partnerként és tudatosítsák azt, hogy a komáromi hallgatók legfőbb érdekképviseleti szerve vagyunk.
Vannak már megszokott programok, amelyeket a HÖK szervezett, társrendezőként bonyolított. Tervezitek új programok, aktivitások elindítását?
A programok terén büszkék lehetünk, hisz nagyon sok állandósult rendezvényünk van. Ezek közé tartozik, pl. a Gilice – gólyatábor, egyetemi bál, egyetemi bulik, jótékonysági rendezvényeink, disznótor, sportrendezvényeink, szakmai előadások, képzések, TDK, OKT, vezetőképzők, a Határok Nélkül Fesztivál, majális és még sok más. Tevékenységünk nem csak regionális. Nemzetközi szinten is remekül helytállunk. Nyáron megrendezésre került a E.U.R.O.P.E. nevezetű nemzetközi ifjúsági találkozó, melyen 5 ország fiataljai vehettek részt. Természetesen a jövőben szeretnénk bővíteni repertoárunkat, viszont legfőbb célunk, hogy a jelenlegi tevékenységünket még jobbá és még tökéletesebbé tegyük.
Honnan szerzitek a szükséges fedezetet munkátok ellátásához?
A HÖK rendelkezik egyfajta költségvetéssel, melyet támogatásokból, pályázatok útján elnyert összegekből ill. egyéb forrásokból alakít ki. Mivel a HÖK most már magába foglalja a SJE hallgatóit is, tehát értük is dolgozunk, szeretnénk, hogy a SJE is támogatná szervezetünket, ami nagyban hozzájárulna szervezetünk zavartalan működéséhez és segítené az eddig elkezdett érdemi munka folytatását, mely nagyban hozzájárul a hallgatók kulturális életéhez, oktatási- ill. szakmai fejlődéséhez. Bízom benne, hogy a SJE vezetése is szívügyének tekinti majd a HÖK munkásságát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.