Vártnál nagyobbak az eltérések

Az evolúcióbiológusok egyik központi problémája, hogy két hasonló faj genetikai eltéréseinek hányadrésze köszönhető a természetes szelekciónak, s mekkora származik a véletlenszerű genetikai sodródásból? A Nature tudományos lapban publikált írásukban a University of Sussex (Nagy-Britannia) kutatói az arányt 45:55-re becsülik. Az ember és a csimpánzok DNS-állományának bázissorrendje (szekvenciája) kevesebb mint 2%-ban tér el egymástól. Ez nem tűnik soknak, ám mégis körülbelül 350 ezer aminosavnyi (a fehérjék alkotórészei) különbséget jelent. Alapvető kérdés, hogy e különbségek közül mennyi az igazán fontos, vagyis mennyi az, amely valóban szerepet játszott az eltérő környezeti tényezőkhöz történő alkalmazkodásban? Másképpen fogalmazva: a különbségek hányadrésze köszönhető a természetes szelekciónak, s hányadrésze semleges, véletlenszerűen fennmaradt változás? Nick Smith és Adam Eyre-Walker két rovarfaj összehasonlításával próbáltak választ találni a kérdésre. Az egyik a genetikusok kedvenc kísérleti állata, a Drosophila melanogaster (ecetmuslica), míg a másik annak egy közeli rokona, a Drosophila yakuba volt. A két faj fejlődése mintegy 6 millió éve válhatott el egymástól, vagyis akkor, amikor szétvált az emberek és csimpánzok kialakulásához vezető út is. A két rovarfaj közötti genetikai különbségek mennyisége is igen hasonló az ember és a csimpánzok esetéhez. A DNS-szekvenciák elemzése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a különbségek 45%-a a természetes szelekció során alakult ki. Amennyiben ez az arány az ember-csimpánz esetre is igaz, akkor mintegy 160 ezer olyan aminosav-különbség létezik bennünk legközelebbi rokonainkhoz képest, amely adaptív jellegű, azaz segítette emberként való fennmaradásunkat. Ez kis része ugyan az egész genetikai állománynak, ám mégis hatalmas mennyiségű eltérés. (o-o)