Miután pár évvel ezelőtt megszűnt a galántai ifjúság által közkedvelt Hamvas Béla Klub, nem sok minden maradt a szellemileg is szórakozni kívánó egyének számára. Most azonban változott a helyzet, pár fiatal úgy döntött, véget vetnek a kulturális böjtnek, újra megmozgatják Galánta és környéke lakosságát. A Kastélyklub egyik társrendezőjével Magyarics Attilával beszélgettünk.
Van ifjúság Galántán
Miután megszűnt a Hamvas Béla Klub, vele együtt eltűntek a városból az ifjúsági rendezvények is. Frivolt Gyuri barátommal már tavaly is beszéltünk róla, hogy jó lenne ezen változtatni. Az ötletet, a Szőttes-táncházak adták. Mi is szerettünk volna valami hasonlót összehozni a Galántai járásban, végül úgy döntöttünk, ha klubot nyitunk, akkor más rendezvényeket is szervezhetünk, sokkal színesebb programmal csalogathatjuk ide az érdeklődőket. Hasonló igény másokban is volt, mert hamar kialakult egy nyolctagú csapat, akik részt vesznek a szervezésben.
Eddig két rendezvényetek volt. Milyen volt az érdeklődés?
Táncházzal nyitottunk, majd a pozsonyi Deja Vu zenekar közreműködésével jazzestet tartottunk. A részvétel meglepően jó volt, a népzene több mint nyolcvan embert húzott ide, a jazzkoncerten pedig jóval túlléptük a százat. Mindenképpen van igény az ilyen rendezvényekre. És az érdeklődés is azt mutatja, érdemes folytatni.
Milyenek a visszajelzések?
Mindenképpen pozitívak. Akikkel mi beszélgettünk, azoknak tetszettek az akciók, kellemesen érezték magukat, és jó érzéssel töltötte el őket, hogy megint van hová elmenni szórakozni, összejönni a haverokkal. Egyelőre havi egy rendezvényben gondolkodunk, de például márciusban kétszer is találkozhatnak velünk az érdeklődők.
Galánta kétnyelvű város. Mennyire szóltok a szlovák lakosokhoz?
A klub nemcsak a magyarokat szólítja meg. Ugyanúgy propagáljuk a szlovák lakosok körében is, és az eddigi két akció is azt mutatja, nálunk az emberek nemzetiségtől függetlenül is jól érzik magukat. A táncházban ők is ugyanúgy bekapcsolódtak a táncba, a jazzkoncertet is ugyanúgy élvezték, mint mi.
Mi alapján választjátok meg a fellépőket?
Próbáljuk minél színesebbre tervezni a programot. A klub elsősorban szeretne színvonalas szórakozást biztosítani, elsősorban zenei előadások keretén belül. A táncháznál is rengeteg fajta tánccal lehet foglalkozni, de tervezünk énekoktatást, filmvetítést, valamint komolyabb előadásokat is, érdekes, aktuális témákról.
Ki mindenki támogatja a klubot?
A Galántai Művelődési Központ a kezdetektől támogat bennünket a terem biztosításával és a propagá-cióval. Ezenkívül vállalkozókat, cégeket, alapítványokat is próbálunk megszólítani. Jelenleg egy kis csapat vesz részt a klubélet szervezésében. A jövőben szeretnénk minél több aktív emberrel együttműködni.
Terveitek?
Egyelőre szeretnénk megmaradni a havi egy akciónál. Március 28-án táncházat szervezünk. Áprilisban az Európai Unióról tervezünk előadást. Májusban szeretnénk egy kóreai estet tartani, kóreai ételek és a kultúra bemutatásával. (sd)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.