Vállalkozzunk a kitöltésre

Még közel két hetük van a 2006-ban fizetett egészségbiztosítási járulék elszámolásának elkészítésére és a kitöltött űrlapok le-, illetve postára adására azoknak, akiket erre a jogszabály kötelez. Az elszámolási határidő ugyanis június 30., mivel azonban ez szabadnapra esik, a bevallást legkésőbb július másodikáig kell eljuttatnia az érintetteknek saját egészségbiztosítójukba.

Az egészségügyi biztosítók készségesen segítenek az űrlapok kitöltésébenPeter Žákovič felvételeAz Egészségügyi Felügyeleti Hivatal ebben az évben már nem lesz elnéző, vagyis a késlekedőket is büntetni fogják a vonatkozó törvény értelmében. Tavaly még elnézték, ha valaki késve vagy hibásan készítette el az elszámolást, csak azokat büntették, akik ezt egyáltalán nem tették meg. A természetes személyek legfeljebb 5 ezer koronás, a cégek akár 100 ezer koronás bírságra is számíthatnak.

Az elszámolást le lehet adni személyesen, de el lehet küldeni postán is. A kormány ígérete ellenére az elkészítése egyáltalán nem egyszerűsödött, és várhatóan nem lesz sokkal egyszerűbb a közeljövőben sem.

Az egészségügyi minisztérium előrejelzése szerint mintegy 500-600 ezer embernek kell elszámolást készítenie. A legnagyobb érintett csoport az egyéni vállalkozók csoportja, ők mintegy 300-400 ezren vannak. Mindannyiuknak elszámolást kell készíteniük, akkor is, ha tavaly 0 korona bevételük volt, sőt akkor is, ha csak egy napig voltak vállalkozók. Ez vonatkozik azokra is, akik vállalkozásuk mellett alkalmazottak is voltak. Az alkalmazottak sokkal jobb helyzetben vannak. Ők csak akkor kötelesek elszámolást készíteni, ha bruttó fizetésük akárcsak egy hónapban is meghaladta a kivetési alap felső határát, vagyis a 47 475 koronát. További könnyítés számukra, hogy kérhették a munkaadójukat az elszámolás elvégzésére, de csak akkor, ha munkaviszonyból származó keresetük mellett más jövedelmük nem volt. A másik jövedelemhatár azokra vonatkozik, akik munkavégzési szerződés alapján dolgoztak egész évben vagy annak egy részében. Nekik akkor kell bevallást készíteniük, ha jövedelmük meghaladta az éves minimálbér felét, vagyis a 41 400 koronát.

Az elszámolást nehezíti, hogy ötféle űrlap van és további nyolcféle melléklet, ezek megfelelő kombinációján kell elkészítenie mindenkinek a bevallást. Az első feladat tehát a megfelelő űrlapok kiválasztása. Az egészségbiztosítók segítenek ebben és az űrlapok kitöltésben is, de ezzel a lehetőséggel mielőbb élni kell, mivel az utolsó napokban biztosan hosszú sorokra kell számítani a kirendeltségekben. Akik maguk vállalkoznak az elszámolás elvégzésére, azok megtehetik elektronikus űrlapokon is, melyek segítik a járulék pontos kiszámítását. Ezek megtalálhatók a www.rzzp.sk honlapon, valamint az egészségbiztosítók internetes oldalain is, melyeket szintén feltüntettünk.

Hasznos honlapok

egészségügyi minisztérium www.health.gov.sk, www.rzzp.sk

Általános Egészségbiztosító www.vszp.sk

Apollo Egészségbiztosító www.apollo.sk

Dôvera Egészségbiztosító www.dovera.sk

Közös Egészségbiztosító www.szp.sk

Union Egészségbiztosító www.unionzp.sk

Európai Egészségbiztosító www.ezp.sk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?