Vakbélműtét szájon át

Budapest. Elképesztő műtéteket hajtanak végre a sebészek a természetes testnyílásokon át – vágás nélkül – írja a Der Spiegel című német hetilap online változata.

Az indiai Hyderabad egyik orvosi kutatóintézetének sebésze már 14 esetben távolította el a gyulladt vakbelet szájon keresztül. Venkat Rao, az Ázsiai Gasztroenterológiai Intézet orvosa ezen kívül két nő sterilizálását hajtotta végre úgy, hogy egy vékony csövön jutatta el a műszereket a műtéti területhez. Rao szerint ennek a módszernek komoly jövője van.

Ezt állítják azok a német sebészek is, akik egy női beteg epehólyagját a hüvelyen át távolították el, vágás és hegek nélkül. Carsten Zornig hamburgi főorvos és Hans-Albrecht von Waldenfels nőgyógyász nyilatkozata szerint a műtét meglepően könnyen és egyszerűen sikerült.

Az orvosok már nevet is adtak a testnyílásokon át végrehajtott műtéti beavatkozásoknak: „notes”, ami az angol „natural orifice translumenal endoscopic surgery” rövidítése, a természetes nyílásokon át végzett endoszkópikus sebészet.

A „notes” nem szab gátat a fantáziának, a hüvelyen, a hímvesszőn, a végbélnyíláson, valamint a szájon át akarják eltávolítani a szervezetből a sebészek a beteg anyagot. Szerintük nemcsak az epehólyag és a kövek, a vakbél, hanem a beteg vese és a felesleges lép is műthető ilyen módszerrel.

Priya Jamidar, az amerikai Yale egyetem belgyógyász professzora szerint az eljárás előnyei között szerepel, hogy kevésbé fájdalmas, nem hagy hegeket, egyes esetekben teljes altatás nélkül is használható. Szakértők úgy vélik, hogy ezt a módszert öt éven belül a világ valamennyi nagyobb klinikáján használják majd.

Az eredményeket a világ legnagyobb gasztroenterológiai találkozóján, Bostonban vitatták meg, a konferencia résztvevői 18 műtőasztalon mutatták be a legújabb operációs módszereket – elaltatott sertéseken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?