Nem hozott szerencsét a tizenhármas szám a gútai Tájházban megrendezett Népművészeti Alkotótábornak, mert hiába a sok érdekes program, ha annak népszerűsítése hagy némi kívánnivalót maga után.
Vajon mit csinál a jobb kéz?
Az ötlettelenség diadala
Természetesen elismerést érdemel a Magyar Asszonyok Ligájának önzetlen és odaadó munkálkodása, hogy minden jól működjön, ám a 21. század embere már többet vár az ilyen típusú tábortól. Kicsit unalmas, kicsit elavult és a mesterek lelkesedése is mintha alábbhagyott volna. A gyerekeké nem kevésbé. Nem illik első látásra véleményt mondani, a kritika azonban azért jogos, mert a tavalyihoz képest jóval alacsonyabb volt a tábor színvonala. Az előző garnitúra mintha jobban figyelt volna az olyan nem elhanyagolandó részletre is, mint a közvélemény tájékoztatása. Az idei tábor nem jeleskedik új elképzelésekkel, évről évre ugyanazok a mesterek ugyanazt tanítják és lényegében ugyanazok a gyerekek ugyanazt tanulják. Értem én, hogy hagyományőrzés, de néha nem ártana egy kis frissítés. Bár előfordulhat, hogy kitörne a helyi háború, ha külföldi mestereket hívnának a helyiek helyett, de biztosan érdekesebb lenne a gyerekeknek is, ha nem mindig ugyanazokat az arcokat látnák. Az újdonság ereje mindig a részletekben rejlik.
Van jövő?
Idén némi újdonságnak bizonyult a korongozó mesterség bemutatása. Érdekfeszítő és látványos. De ezzel ki is merült a szervezők ötletessége. Érthetetlen, miért kell külföldi fafaragót hívni, amikor helyben is van? Ráadásul a táborban szerezte a tapasztalatot. Vagy úgy gondolják, hogy a saját fészekaljból kikerült nem elég felkészült? Akkor viszont a mesterekkel van/volt a gond. Ez a tábor már nem az a tábor, ami korábban volt. Nem azt nyújtja, amit nyújtania kell. Mintha a szervezők is kétségbe vonnák a tábor jogosultságát, mintha belefáradtak volna. Nem elegendő a hagyományok felelevenítése évről évre, hasznos lenne, a táboron is lendítene, ha más elfoglaltságot is (ki)találnának.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.