Érsekújvár. „Az a nemzet, amely iskolát épít, a jövőjét építi” – hangsúlyozta Szigeti László oktatásügyi államtitkár a Czuczor Gergely Alapiskola fennállásának 80., a magyar oktatás 55. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi gálaesten. Az érsekújvári alapiskola 1925. október 28-án, polgári és népiskolaként jött létre.
Ünnepelt az alapiskola
Novák Mónika, az intézmény jelenlegi igazgatója az egykori jeles iskolavezetőkre emlékezett, és virággal köszöntötte az ünnepségen jelenlévő volt iskolavezetőket. A jubileumi gálaműsort sajnos egy szomorú esemény is beárnyékolta. Az ünnepet megelőző napon elhunyt az intézmény egyik nagy személyisége, volt igazgatója, Száraz László. A gálaest műsorát a Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola egykori és mai diákjai tették előadásukkal emlékezetesebbé. Sebők Ágota, a művészeti alapiskola pedagógusa lányával, Anikóval zongorázott. Rédey Tamás zenész pedig nagyapja, Bánó Ernő egykori iskolaigazgató emlékére adott elő egy dalt. Felejthetetlen marad Száraz László elhunyt igazgató unokájának, Száraz Dénes színésznek a verselőadása is. Az iskola tanulói dalokat, népi játékokat adtak elő. Az operettekkel fellépő Gál Teodóra közösen konferálta be a műsorszámokat Ficza Istvánnal. Az egykori diák, aki ma színészjelölt, a Padlás című musicalből adott elő részletet. Vastapsot aratott Sztreda Krisztina operaénekes fellépése, aki az alapiskolásokkal együtt is színpadra lépett, és a Légy jó mindhalálig c. musical részletét adták elő a gyerekekkel.
Az iskola jubileumi gálaműsorát október 21-én délelőtt az intézmény névadójának, Czuczor Gergely szobrának a megkoszorúzása előzte meg a Csemadok érsekújvári alapszervezetének székházánál. Az emlékezésen részt vett Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.